Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (faz.net)
A konzervatív napilap vasárnapi számában Eckart Lohse és Markus Wehner Az ügy Fischer házában címmel elemzik a népszerűségvesztéstől szenvedő berlini fő külügyér túlélési harcát és az emiatt lebénuló német külpolitikát.
Személyzeti értekezlet a külügyminisztériumban. Fischer a pódiumon ül, a munkatársak egy szinttel lejjebb. Egy valaki egy kritikus kérdést merészel a miniszterhez intézni. A válasz helyett Fischer visszakérdez: „Hogy is hívják Önt?”
Ekkor, mesélik a résztvevők, elpárolgott a kérdező bátorsága. Ez a „válasz” ugyanattól a Joseph Fischertől érkezett, aki 1998. október 28-i bemutatkozó beszédében úgy fogalmazott: „Én olyan valaki vagyok, aki nagyon jól viseli a kritikát.” Vagy: „Súlyt helyezek a vitatkozó stílusra, szeretnék a minisztérium osztályaival együttműködni.” Ez bizony régen volt. Mára a külügyminisztérium és Fischer mélységesen elidegenedtek egymástól. A vízumbotrány és a megemlékezések kapcsán kirobbant vita gondoskodott arról, hogy a csendes elidegenedés a diplomaták Fischer elleni nyílt lázadásává váljon.
Mint egy súlyos betegség úgy bénítják a botrányok a minisztériumot. Egy tucatnyi munkatárs vizsgálja át azokat az aktákat, amelyektől azt várják, hogy azokra építsék a miniszter védelmét. A hivatal számos osztálya kénytelen beszállítóként részt venni ebben a munkában. Ennek azonban következményei is vannak, jó néhány fontos külpolitikai probléma így háttérbe szorul. Külföldi diplomaták kínos megütközéssel figyelik a történteket. Konjunktúrája van a központból történő áthelyezési kérelmeknek.
A schengeni partnereknél a németek, akik tavaly még öntelt módon, önállóan egy liberális vízum gyakorlatot merészeltek Oroszországgal kipróbálni, most „holt hülyén” néznek ki, mert hirtelen ők lettek a folyamat fékezői. A külügy jogi osztálya, melyre a belügyminisztérium komoly nyomást gyakorol, hirtelen görcsösen mindenre nemet mond, ahol a vízum kérdés felmerül. Minden szót háromszor meggondolnak, mert attól tartanak, a Bundestag vizsgálóbizottsága előtt kárt okozhat a miniszternek. A külügyminisztérium egykori munkatársai, kimondják azt amit a még aktív szolgálatban állók nem tehetnek meg. Hagen Graf Lambsdorff szerint, aki a hírhedt utasítás idején prágai német követ volt, Fischer politikájának következtében „hatalmas blamázs érte a német külpolitikát”. A külügyi szolgálat tekintélye „egyértelműen sérült”, nyilatkozta az egykori diplomata.
A külügy tisztviselői nem értik, hogy Fischer miért nem nyílt sisakkal védi beosztottait, akik csak a hibásnak tartott utasításait hajtották végre, s akik már a kezdet kezdetén jelezték fenntartásaikat a liberális vízumpolitikával kapcsolatban. Láthatóan a miniszter máig nem értette meg, hogy ellentétben a négy évvel ezelőtti kődobáló vitával itt már nem csak saját múltjáról van szó. ( Egy a hetvenes évekből származó fénykép Fischert ultrabalos akciózás közben, a rendőrökkel folytatott csetepatéban ábrázolta. Akkor a baloldali értelmiség még hőst – az elavult rezsim ellen lázadó személyt – tudott Fischerből faragni. a szerk.)
Az évezredes civilizációs szokások megtörésének tekintik a tiltakozók Fischer azon őszi utasítását is, mely szerint a külügyminisztérium belső hírlevelében elmarad a tisztelgő megemlékezés azon egykori diplomaták halálakor, akik tagjai voltak a nemzetiszocialista pártnak. Függetlenül attól, hogy az illető elkövetett-e bármi szemére vethetőt a Harmadik Birodalom alatt. Mint azt a tiltakozók írják: „A tisztelgés megtagadásának egyetlen kritériumává tenni a Harmadik Birodalom egyik szervezetéhez tartozást, az arcátlan öntúlértékelés kifejeződése, mely jól tükrözi mindazok manicheista történelemképét, akik már 1968-ban azt hitték, hogy szabad bízniuk egyetlen 30 évesnél idősebben.”
A külügyben immár arról gondolkodnak, hogy ki jön Fischer után és mikor. Elterjedt az a nézet, hogy a vörös-zöld koalíció elhasználódott, legkésőbb a jövő évi kormányváltással új miniszternek kell a hivatal élére állnia. Annak lehetőségét, hogy további öt évet kelljen „ezzel a miniszterrel” leélni, minimálisnak tűnik.
Focus (focus.msn.de)
A müncheni hírmagazin A bíróság nem vesz tudomást a felmentő bizonyítékokról címmel tudósít az úgy nevezett „brémai tálib” ügyéről.
A Brémában élő török állampolgárságú guantanamói foglyot, Murat Kurnazt, egyetlen feljegyzés alapján sorolták be az al-Kaida szervezet tagjai közé.
Egy amerikai szövetségi bíró a Kurnaz ügyében ítélkező katonai bíróságot már januárban bírálta, amiért az a nyomzás során felmerült felmentő körülményeket nem vette figyelembe és egyetlen szegényes, a bizonyítékokat nélkülöző feljegyzés alapján – a feljegyzés egy nem azonosított hivatalnoktól származik – ítélték el. Ez derül ki a vasárnap a Washington Post által nyilvánosságra hozott eddig titkos dokumentumokból.
A több, mint 500 guantanamói fogoly ügyvédjei már régóta azzal érvelnek, hogy védenceik ellen eddig összehordott bizonyítékok igencsak szegényesek. Kurnaz esetében ezt úgy tűnik immár bizonyítani is tudják.
Az amerikai katonai nyomozók többször is jelezték, hogy Kurnaz 2001 októberi pakisztáni letratóztatása hiba volt. Nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a 23 éves férfi az Egyesült Államok számára fenyegetést jelentett volna, vagy kapcsolatban állt volna az al-Kaida terrorszervezettel, derül ki a nyomzási iratokból. A németországi hatóságok is megerősítették, hogy Kurnaz nem hozható kapcsolatba az ottani al-Kaida sejtekkel.
A bíróság azonban figyelmen kívül hagyta ezeket a jelzéseket és egy feljegyzésre hagyatkozott, mely szerint Kurnaz Afganisztánban harcolni kívánt az Egyesült Államok ellen. A feltételezést nem sikerült alátámasztani és ellentmond minden más információval, bírálta Joyce Hens Green szövetségi bírónő Washingtonban az eljárást. Kurnaz vallomása szerint egy muzulmán misszionárius csoporttal járta Pakisztánt és ottani utazásával semmilyen politikai célt sem követett.
Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív napilapban Mareen van Marwyck Nyulacskák vagy karrier címmel készített interjút az ismert német filmszínésszel Till Schweiggerrel.
Talán Schweiger maga is tehet arról, hogy hollywoodi karrierje végül is nem úgy alakult, ahogyan eltervezte: 1998 elutasította, hogy Steven Spielberg „Ryan közlegény megmentése” című filmjében egy nácit alakítson. Egy hülyeség, ami őt ugyan szimpatikussá teszi, de ennek köszönhető, hogy már nem ő, hanem a volt úszó Thomas Kretschmann számít Hollywoodban a német arcnak. Kretschmann számtalanszor eljátszotta az elvárt náci szerepeket, míg Polanski „A zongoristájában” megkapta a második főszerepet, ahol szintén nácit játszhatott. A film kapott egy Oscart. Most már Kretschmann más szerepeket is kap.
origo.hu
Ez várhat a férfira, aki luxusautójával halálra gázolt egy biciklist az Árpád hídon
