Kupper András mai sajtótájékoztatóján számba vette Demszky Gábor városvezető ígéreteit, felsorolta, hogy a hátralévő másfél évben mit kellene teljesíteniük a budapesti közlekedés terén, hogy betartsák a 2002-es vállalásaikat. – Dolgozni szeretnék, teljesíteni, amit 2002-ben vállaltam – emlékeztetett Demszky Gábor mai nyilatkozatára Kupper a Népszabadság mai számában.
A Fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció utána nézett, hogy az elkövetkezendő másfél évben mit kellene teljesíteni a városvezető koalíciónak a közlekedés terén, hogy hűek legyenek vállalásaikhoz.
– Aquincumi híd: közel egy hete kivették az EU pályázati projektek közül.
– Kétszer-két sávosra szélesítik a budai alsó rakpartot: – „Ha önök közül esetleg ezt látta volna valaki, akkor szóljon nekünk„ – jegyezte meg Kupper András.
– Moszkva tér rehabilitációja: „Gondolom ez egy olyan hosszú folyamat, hogy még belekezdeni sem sikerült” – tette hozzá a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció vezetője.
– Két csepeli híd: még az előkészítésnek sincs nyoma.
– MÁV-Volán-BKV közös bérletrendszer: „A Budapesti Közlekedési Szövetségről szóló határozati javaslatunkat, előterjesztésünket a főváros közgyűlésének szocialista-szabaddemokrata többsége még csak napirendre sem hajlandó venni„ – emlékeztetett.
– 4-es metró: „Bukarestben már 23 kilométer megépült belőle, ám Budapesten még el sem kezdődött a beruházás. Nagyjából annyi történt, hogy a Baross téren a 2-es metrónak építenek egy új kijáratot, és ezt akarják eladni épülő 4-es metróként a budapestieknek” – mondta.
– 1-es villamost átvezetik Budára: a Lágymányosi híd megépültekor elkészült a hídon a villamosvágányok helye, amely azóta is csonkán áll, nem történt meg az átvezetés. Kupper András szerint szándék sincs arra, hogy elkészül az átvezetés az Etele térig, ugyanis ha ez megépülne, akkor az utasforgalmi mérések bebizonyítanák, hogy nincs is szükség a metróra.
– 5-ös metró előkészítése: a Nemzeti Fejlesztési Hivatal kihúzta a támogatandó projectek listájáról.
– 3-as villamos gyűrű továbbépítése: nem történt semmi sem az északi, sem a déli irányban.
– 56-os villamost gyorsvillamossá fejlesztik: semmilyen lépés sem történt.
– Szilárd burkolatot kapnak a főutak: „Amilyen állapotban vannak jelenleg a főváros főútvonalai, ezt az ígértet nevetségesnek tartom” – fűzte hozzá Kupper András. Emlékeztetett egy korábbi ígéretre, amelyben azt mondták, hogy a 2004-es európai parlamenti választásokig az összes kátyút eltüntetik.
– Új hidak épülnek Újpest és Óbuda között és az M0-s északi részén: a hidak előkészítési munkálatai sem kezdődtek el.
– Évente 140 új busz, alacsony padlós villamosok, összes troli cseréje: a valóságot ezzel szemben kigyulladó buszok, és lerobbanó villamosok fémjelzik.
Kupper szerint mindez igazolja, hogy Demszky Gábor ígéretei általában nem válnak valóra. Ezért arra kéri a főpolgármestert, hogy több ígéretet ne tegyen, mivel légvárból van elegendő, és a korábbi ígéreteket pedig sürgősen teljesítse. – Ellenkező esetben nemcsak ő, hanem pártja és koalíciós társa is hiteltelenné válik a budapestiek szemében. Az az ember, aki rendszeresen olyanokat ígér meg, amelyről mindenki számára nyilvánvaló, hogy nem tudja teljesíteni, egész egyszerűen hiteltelen és szánalmas – tette hozzá.
Bőhm András SZDSZ-frakcióvezető a pártvezetés által elvárt politikai hecckampánynak minősítette a fideszes felvetéseket. Kijelentette: ami a főpolgármester és a fővárosi önkormányzat hatáskörébe tartozik, annak jó része teljesül.
Forrás: Fidesz Webszerkeszőség

Riasztást adott ki a meteorológia, itt várható zivatar, jégeső