Pozsonyba vinnék a magyar börzét az osztrák nagytulajdonosok

A Budapesti Értéktőzsde vezetése mellett a magyar tulajdonosok által is támogatott, „tőzsdére a tőzsdét” koncepció láthatóan nem nyerte el a 68,5 százalékkal rendelkező, a HVB Bank és a bécsi értéktőzsde vezette osztrák konzorcium (Erste Bank, Raiffeisen Bank, Österreichische Kontrollbank) tetszését.

MNO
2005. 04. 15. 6:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyelőre mégsem támogatják a BÉT budapesti tőzsdére vitelét az osztrák nagytulajdonosok, inkább Pozsonyba vinnék a magyar börzét.

A tavaly májusi tulajdonosváltás után közel egy évig úgy látszott, hogy a BÉT által korábban megfogalmazott középtávú stratégiában – ennek része az áru- és értéktőzsde integrációja, a Keler megszerzése és a tőzsderészvények parkettre való bevezetése – konszenzus van a tulajdonosok között. A tulajdonosváltást jóváhagyó európai uniós versenyhivatali engedély márciusi megérkezése után azonban nem haladtak olyan simán a dolgok. Az eredetileg április 26-ára tervezett rendes éves közgyűlését a BÉT a még mindig folyó tulajdonosi egyeztetések miatt májusra halasztotta.

A Portfolio.hu internetes újságnak adott tegnapi nyilatkozatában Andreas Treichl, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy elképzelése szerint hosszabb távon Bécsnek, Budapestnek, Prágának, Pozsonynak és valószínűleg Varsónak és Zágrábnak is egyesülnie kellene egy egységes kelet-közép-európai tőzsdében. Ezután Treichl már csak a közös tőzsdét vinné tőzsdére, ennek székhelyét Pozsonyba helyezné. Véleménye szerint Pozsony mellett adózási szempontok szólnak. Ráadásul, mint mondta, a székhely kiválasztásakor „ha Bécsbe rakjuk, akkor mindenki egy osztrák üzletként kezeli, ha Prágába, a magyarok sértődnek meg, ha Budapestre, akkor a csehek, ha Pozsonyba, akkor mindenki egyformán”. Azt is elfogadhatónak tartaná, ha a lehetséges jelöltek ajánlatot tennének a központ helyére, és a legkedvezőbb feltételeket kínáló kapná meg a lehetőséget.

A Keler megvásárlásáról, a tőzsdére lépésről úgy gondolja, mivel a nemzeti tőzsdéknek nincs értelmük – mellettük legfeljebb politikai és érzelmi érvek szólhatnak –, ezek nem is fontosak, csupán lokális projektek.

A régió egyetlen esélye a közös tőzsde, megvalósulásával egy esetleges frankfurti tőzsdével való partneri viszonyban is egyenrangúbb partner lehetne a régiós tőzsdeszövetség.

A Portfolio.hu Klub tegnapi rendezvényén Jaksity György, a Concorde Értékpapír Rt. vezérigazgatója, a BÉT korábbi elnöke erélyesen ostorozta az osztrák tulajdonosok mostani magatartását. Mint kijelentette, minden olyan ötletet meg kell valósítani, ami nem kerül semmibe, és legalább egy érv szól mellette. A BÉT-részvények tőzsdei bevezetése mellett ráadásul több érv is szól: nemcsak példát mutat a tőzsdére készülő hazai vállalatok számára, hanem a jelenlegi tőzsdetulajdonosoknak is kiszállási – míg másoknak vásárlási – lehetőséget biztosít. A kelet-közép-európai tőzsdeszövetség pedig – mint mondta –, bár alapvetően támogatandó ötlet, csak éppen konkrétumok nincsenek, így megvalósulása még nagyon messze van. Jaksity kiemelte, az osztrák bankok hazai jelenléte miatt marketingszempontból sem lenne szerencsés, ha pont az osztrák tulajdonosok akadályoznák meg a tőzsdei bevezetést. A konferencián részt vevő Kovács Zsolt, az ING Befektetési Alapkezelő Rt. vezérigazgatója azt is megjegyezte, hogy a részvényforgalom 90 százalékát kitevő négy nagy magyar társaság – Matáv, Mol, OTP, Richter – nélkül egyébként sem lehet dönteni, hiszen a kibocsátók együttesen akár egy saját tőzsde létrehozására is képesek lennének. Szalay-Berzeviczy Attila ismételten hitet tett a BÉT–BÁT–Keler integráció és a tőzsdei bevezetés mellett.

Forrás: Napi Gazdaság

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.