Szili Katalin-ellenes forgatókönyvet készítettek Hiller Istvánék

Többen előre megtervezett „útitervet” látnak az MSZP-ben az államfő-jelölési folyamatban, amelynek állomásai Szili Katalin esélyeinek folyamatos gyengítését, a párttagság puhítását eredményeznék. Az eseménysorba illik, hogy a múlt hét végi választmányi ülésen a testület nem állt ki egyértelműen a házelnök mellett, hanem szabad mandátumot adott a tárgyalódelegációnak, ami alapján más jelöltekről is egyeztethettek. Az egyik hírportál úgy tudja: Horn Gyula holnap visszalép a jelöltségtől Szili javára.

Magyar Nemzet
2005. 04. 14. 18:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szabad demokraták nem támogatják a szocialistáknál felvetődött másik két aspiránst, Szili Katalin házelnököt és Horn Gyula exkormányfőt. A kérdés ezek után az, hogy miképpen vélekedik a folyamatokról az MSZP kongresszusa, a tagságban ugyanis elsöprő a házelnök támogatottsága. Bihari Mihály esetleges államfővé választása egyelőre lekerült a napirendről.

Egyes szocialista politikusok szerint egy Hiller István MSZP-elnök által megkomponált forgatókönyv alapján zajlanak az események, aminek célja, hogy a nagyobbik kormánypárt legfőbb döntéshozó szerve ne nevezze meg Szilit jelöltjének. Információink szerint ezt a kongresszus megosztásával érnék el, ahol első körben arról kellene dönteniük a küldötteknek, hogy koalíciós vagy pártjelöltet akarnak-e. Az elméletet persze könnyen felülírhatja a gyakorlat, a végső szót a küldöttek mondják ki holnap.

A stop.hu tudomása szerint Horn Gyula nem kívánja megmérettetni magát a Magyar Szocialista Párt holnapi államfőjelölő kongresszusán. A volt miniszterelnök azért jutott erre az elhatározásra, mert felelősséget érez az MSZP egységéért, és nem kívánta azt veszélyeztetni. Így ahelyett, hogy ő is ringbe szállna az államfőjelölti posztért, lemond arról a legfőbb esélyes, Szili Katalin házelnök javára, ezzel is erősítve az önálló, erős párt híveinek népes táborát.

Az internetes portál úgy tudja, Hiller István szocialista elnök utolsó kísérletként kettős jelöléssel kívánja holnap kész helyzet elé állítani a delegáltakat: Szili mellett még válasszanak Bárándy Péter és Glatz Ferenc közül is, hogy így aztán még mindig két jelölt legyen a tarsolyban, akik közül utólag különböző egyezkedések útján ki lehet majd választani a megfelelőt.

– A miniszterelnök magánemberként sem fogalmazhatja meg, kit szeretne köztársaságielnök-jelöltnek – erősítette meg többször is álláspontját Gyurcsány Ferenc. Részt vesz ugyan az MSZP pénteki kongresszusán, de ott sem tesz javaslatot. Batiz András kormányszóvivő kifejtette: Gyurcsány Ferenc ezzel nem szándékozik befolyásolni, hogy kit választ az MSZP köztársaságielnök-jelöltnek.

Eközben Orbán Viktor Fidesz-elnök és Áder János frakcióvezető pártjuk ügyvezető elnökségének döntését tolmácsolva bejelentette, országos szimpátiaszavazást kezdeményeznek arról, hogy az emberek kit vagy kiket tartanának alkalmasnak államfőnek. Ha az elnökségi javaslatra a parlamenti frakció is áldását adja, akár már a jövő héttől megindulhatna az akció az interneten, később pedig a közterületeken jelen lévő önkéntesek segítségével. A Fidesz-frakcióban helyet foglaló MKDSZ-es Deák András a Heti Válasznak úgy nyilatkozott, csak baloldali jelöltek esetén az MKDSZ-esek megszavaznák államfőnek Szilit egy, a „hívő emberek számára elfogadható politikusként”. Harrach Péter MKDSZ-elnök ezt Deák magánvéleményének nevezte.

Többen előre megtervezett „útitervet” látnak az MSZP-ben az államfő-jelölési folyamatban, amelynek állomásai Szili Katalin esélyeinek folyamatos gyengítését, a párttagság puhítását eredményeznék. Az eseménysorba illik, hogy a múlt hét végi választmányi ülésen a testület nem állt ki egyértelműen a házelnök mellett, hanem szabad mandátumot adott a tárgyalódelegációnak, ami alapján más jelöltekről is egyeztethettek. A hivatalos koalíciós tárgyalások eddigi utolsó akkordjaként ez alapján a négy aspiránst két csoportra osztották: Szili és Horn az MSZP, Glatz és Bárándy a kormánykoalíció jelöltjévé avanzsált. Ezek után a kongresszustól első körben olyan döntést várna el Hiller (áthárítva a jelölés gyakorlatilag összes fázisának felelősségét a legfőbb döntéshozó szervre), hogy a küldöttek döntsék el, melyik csoportból érdemes választani.

A pártelnök mindenesetre továbbra is Sziliről beszél, aki meggyőző fölénnyel a legnépszerűbb jelölt az MSZP-ben.
A kérdés tehát a pénteki kongresszuson dőlhet el, amelynek küldötteire egyre nagyobb nyomás nehezedik. Egyes pártvezetők Gyurcsány Ferenc mögé felsorakozva, a kompromisszum nevében Szili ellen kampányolnak, az elnökség több tagja ugyanakkor ellenkező tevékenységet fejt ki. Az SZDSZ bizonytalanságát a párt szimpatizánsaihoz szétküldött körkérdése jelzi, amelyből még a házelnök elfogadottsága is kijöhet. Az ellenzéknél és bizonyos felmérések szerint szavazóiknál szintén van támogatottsága Szilinek. Magán- és hivatalos véleményekből már jócskán lehet mazsolázni.

Kuncze Gábor pártja nevében úgy nyilatkozott, hogy az SZDSZ számára Bárándy Péter volt igazságügy-miniszter és Glatz Ferenc történész is elfogadható államfőjelölt. A szabad demokraták frakcióülésén – amelyen az ügyvivői testület is részt vett – arról született megállapodás, hogy Szili Katalin és Horn Gyula személye nem elfogadható számukra. A pártelnök hozzátette ugyanakkor, hogy más, a sajtó által hírbe hozott személyt is támogathatnának akár, de őket azért nem nevezik meg, mivel az MSZP csak a fent említett nevekben gondolkozik. Kuncze emlékeztetett, hogy Gombár Csabát továbbra is alkalmasnak tartják. Úgy tudjuk, hogy a liberálisoknál lényegesen nagyobb Bárándy Péter elfogadottsága.

– A kereszténydemokraták adott esetben megszavazhatják Szili Katalint, ám csak akkor, ha kizárólag négy baloldali jelölt között kell választani – mondta a Magyar Nemzetnek Deák András fideszes képviselő, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke. A honatya szerint a vallásos embereknél Szili a legnépszerűbb a szocialista–liberális oldal politikusai között, ráadásul a december 5-i népszavazáson is pozitív hozzáállást mutatott. Deák megjegyezte, tartják magukat a Fidesz, illetve a kereszténydemokraták testületeinek döntéseihez, ha lesz jobboldali jelölt, rá voksolnak. Szili esetleges megszavazásával csak személyes álláspontját ismertette – közölte a politikus.




Bárándyt elutasítják a női szervezetek. Nem alkalmas az államfői posztra több női érdekvédő, jogvédő szervezet szerint Bárándy Péter volt miniszter. A Habeas Corpus Munkacsoport, a NaNe (Nők a Nőkért Egyesület) és több más szervezet felhívta az SZDSZ figyelmét: Bárándy számos alkalommal adta jelét a nők emberi jogai iránti ézéketlenségének. Egyik első intézkedése az volt, hogy – az évszázados gyakorlattal ellentétben – drákói büntetést vezetett be az újszülöttjüket kétségbeesésükben megölő, kiszolgáltatott nők ellen. Nem segítette a családon belüli erőszak leküzdését sem. „Nem az erőszakot, a lelki terrort tartotta veszélyesnek, hanem a nők emberi jogaiért küzdő jogvédő szervezetek célkitűzéseit” – tartalmazza a közlemény.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.