Tízezres persorozat a fájlcserélők ellen

A Lemezkiadók Nemzetközi Szövetsége (IFPI) egyszerre tíz európai országban és Japánban újabb 963 személyt perelt be, akik az internetes fájlcserélő hálózatokon keresztül illegálisan töltenek le zeneszámokat. Az eddig megindított összes per száma meghaladja a 11 ezret.

MNO
2005. 04. 14. 7:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lemezkiadók szövetsége újabb, közel ezer pert indított illegális fájlcseréléssel vádolt személyek ellen. A szervezet szerint a fájlcsere visszaszorulóban van, más adatok ennek ellenkezőjéről tanúskodnak – írja a Napi Gazdaság.

A Lemezkiadók Nemzetközi Szövetsége (IFPI) egyszerre tíz európai országban és Japánban 963 személyt perelt be, akik az internetes fájlcserélő hálózatokon keresztül illegálisan töltenek le zeneszámokat. Az akció elsősorban angol, német, francia és olasz fájlcserélők ellen irányul, de az IFPI most első alkalommal perel hollandokat, íreket és finneket is, Japán pedig az első ázsiai ország, ahol a szervezet jogi útra lép.

Az összesen 1400 céget – köztük a négy nagyot, azaz a francia Universalt, az amerikai Warnert, a japán-német Sony-BMG-t és a brit EMI-t – magában foglaló IFPI a mostani keresetekkel együtt immár 11 552 személyt perelt be, többségükben amerikaiakat. Az esetek egy része peren kívüli egyezséggel zárul – Európában eddig 248 ilyen megállapodás született –, a fájlcserélők fejenként átlagosan háromezer eurót fizettek a lemezgyáraknak.

Az IFPI akciójával egyidejűleg az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége (RIAA) beperelte 18 amerikai egyetem 405 hallgatóját, amiért az egyetemek közti nagy sebességű hálózaton keresztül illegálisan forgalmaznak zenét.

A vezető kiadók szerint a fájlcserélés évi 1,8 milliárd euró árbevétel-kiesést jelent számukra. Az IFPI a jogi akciók folytatását helyezte kilátásba, mert úgy látja, hogy fellépése nyomán – illetve a legális fizetős zeneletöltő szolgáltatások terjedése miatt – kezd visszaszorulni a fájlcserélés: 2002-ben még 1,1 milliárd, tavaly már csak 870 millió volt a törvénytelenül letöltött zenefájlok száma.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.