A Európai Bizottság 2005. június elején két ágazati vizsgálatot indított, melynek célja annak feltérképezése, hogy működik-e verseny ezeken a piacokon, és eléggé versenyképesek-e a piacok ahhoz, hogy a fogyasztók is élvezzék minden előnyét. A pénzügyi szolgáltatások közül különös hangsúlyt fektetnek a lakossági bankszolgáltatás és az üzleti biztosítás területeire.
A vizsgálat kiegészíti a bizottság párhuzamosan zajló kezdeményezését a pénzügyi szolgáltatások egységes piacán a szabályozási korlátok eltávolítására. A gáz- és árampiaci verseny vizsgálata választ ad a fogyasztóknak és az új piaci belépőknek a nagykereskedelmi piacok alakulásáról és a fogyasztók korlátozott választási lehetőségeivel kapcsolatos aggályaira. Vizsgálni fogják többek között a jelenlegi energia árak emelkedésének okát is.
Az ágazati vizsgálatok a során felkutatják azokat a lehetséges versenytorzulásokat, amelyek a versenyjog által kezelhetők. Ezt akár a bizottság, akár a nemzeti versenyhatóságok által végrehajtott eljárások követhetik. A vizsgálat fényt derít majd a versenyellenes magatartást lehetővé tevő egyéb piaci körülményekre is. Nevezetesen, a versenyjogi ágazati vizsgálatok információkat gyűjtenek a lakossági bankszolgáltatás és az üzleti biztosítás területén, valamint a gáz- és árampiacon, azzal a céllal, hogy megtalálják a verseny lehetséges torzulásait, melyek az EK-szerződésnek a versenykorlátozó üzleti magatartásra és a monopolhelyzettel való visszaélésre vonatkozó szabályai (81. és 82. cikk) alapján kezelhetőek, akár a bizottság, akár a nemzeti versenyhatóságok eljárásával az Európai Versenyhálózat keretében.
Ha a vizsgálatok versenyellenes magatartást fednek fel, a bizottság kész a megfelelő lépések megtételére, hogy az érintett piacokon helyreállítsa a versenyt. A vizsgálatok kiviteléhez a bizottság információt, dokumentációt, nyilatkozatot kérhet a vállalkozásoktól és a szakmai szövetségektől. A vizsgálatok során a bizottság nyílt párbeszédet kíván folytatni az iparszövetségek és a fogyasztóvédelmi szervezetek képviselőivel, és folyamatosan tájékoztatja a piaci szereplőket és a fogyasztókat az előrehaladásról.
A pénz és biztosítás piaci vizsgálatok főbb eredményeit 2006-ban hozzák majd nyilvánosságra. A gáz- és árampiaci vizsgálat kiegészíti az EU energiaügyi jogszabályok végrehajtásának most folyó bizottsági ellenőrzését, és a részletes energiapiaci jelentés 2005 végére várható.

Hosszú betegeskedése után visszatért Szily Nóra: „Annyi minden kimaradt!”