Az ORTT hamarosan dönthet az m3-ról

MNO
2005. 06. 27. 6:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az engedélyeztetési eljárás fázisában van a Magyar Televízió Rt. új, hármas csatornája; az ezzel kapcsolatos dokumentumokat június 20-án nyújtotta be a televízió az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) – jelentette ki Rudi Zoltán, az MTV elnöke egy sajtóbeszélgetésen. A Napi Gazdaság információi szerint az ORTT elvileg még nyári szünete előtt végső áldását adhatja az engedélyeztetési dokumentumokra, bár az még nem szerepel az ORTT napirendjén.

A testület július 21-én ülésezik utoljára a nyári szünet előtt. A televízió kuratóriuma már elfogadta az m3-as, korábban Demokrácia munkacímre hallgató, főként hírcsatorna indításának tervét.

Az MTV korábban márciusban szerette volna elindítani tematikus csatornáját, ám most a szeptemberi kezdést célozták meg, jóllehet az ehhez szükséges források még nem állnak rendelkezésre. A csatorna indításához, illetve a szeptember–december közötti üzemeléshez 600 millió forintra lenne szükség, ám ez csak akkor biztosított, ha az intézmény megkapja a központi költségvetéstől az összes, számára biztosítandó, s ezáltal üzleti tervében is szerepeltetett összeget. A televízió időközben megkezdte a tárgyalásokat a nagy kábeltelevíziós szolgáltatócégekkel, a csatorna műsora ugyanis műholdon, illetve kábelhálózaton jutna el a nézőkhöz. (Napi Gazdaság)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.