A mintegy 250 reflektor közel 80 kilowatt teljesítménnyel világítja meg a magyar kereszténység egyik legjelentősebb jelképét. A bazilika ünnepi fényeit Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke június 26-án este tíz órakor kapcsolta fel, majd átadta a berendezés jelképes kulcsát Meggyes Tamás polgármesternek. Az esemény résztvevőit köszöntötte Kolber István regionális fejlesztési miniszter, és beszédet mondott Erdő Péter bíboros-prímás. Az ünnepélyes rendezvény zenei aláfestését a MÁV szimfonikus zenekara szolgáltatta. Az esztergomi bazilika után legközelebb a Váralagút bejárata kap korszerű díszkivilágítást.
A bazilika díszkivilágításának kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázatot a Lisys Rt. nyerte meg. A 112 millió forint értékű beruházást a Magyar Turisztikai Hivatal és az NKÖM közösen finanszírozták, ezáltal már a harmadik műemlék-díszkivilágítási projektet sikerült megvalósítani. Az első programban kizárólag műemlék templomok – köztük a magyarpolányi templom és kálvária, a nyírbátori, a tákosi, a kőszegi, a harkányi, a mánfai vagy a budapesti Lehel téri templom – szerepeltek. A másodikban pedig a műemlékek szélesebb köre – egyebek között a budapesti krisztinavárosi és Béke úti templom, a jáki templom, a sárvári Nádasdy-vár, a tatai Esterházy-palota, a nádasdladányi kastély, a veszprémi vár, valamint a szegedi zsinagóga főhomlokzata juthatott ünnepi fényhez.
(HavariaPress)

Hosszú betegeskedése után visszatért Szily Nóra: „Annyi minden kimaradt!”