Ismét halált okozó testi sértés a vád

Ma kezdődik a megismételt elsőfokú eljárás a Fővárosi Bíróságon a három éve Simon Tibor halálával végződött verekedés vádlottjainak ügyében, melyen a vád ismét halált okozó testi sértés. Korábban emberölésért elítéltek négy férfit, ám az elsőfokú döntés felülbírálata után az eredeti vádak szerint folytatják a pert.

MNO
2005. 06. 28. 6:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újra halált okozó testi sértés vádjával indul ma a másodfokon hatályon kívül helyezett Simon Tibor-ügy tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. Korábban emberölésért ítélték el a négy gyanúsítottat, de az elsőfokú döntés felülbírálata után megint az eredeti vádak szerint folytatják a három évvel ezelőtti tragédia perének tárgyalását.

A nyolcéves büntetéssel sújtott Hajnal Attila védője, Parti Ágnes a Magyar Nemzetnek kijelentette: azzal, hogy a táblabíróság felülbírálta a Fővárosi Bíróság döntését, a teljes elsőfokú eljárást hatályon kívül helyezte, így az újrainduló per vádja csak halált okozó testi sértés lehet. A mai tárgyaláson felülbírálják a kényszerintézkedéseket is. Parti Ágnes elmondta: ha a bíróságnak nincs adata arra, hogy a vádlottak kivonnák magukat a büntetőeljárás alól, akkor kizárólag a bűncselekmény tárgyi súlyára tekintettel nem lehet indokolt az előzetes letartóztatásuk újbóli elrendelése.

Mint ismert: Simon Tibort a Ferencváros labdarúgócsapatának korábbi játékosát, a Sopron edzőjét 2002. április 21-én éjszaka a II. kerületi Lövőház utcában lévő Cafe Allure nevű szórakozóhelyen kirobbant szóváltást követően verték agyon a nyílt utcán, a bár közelében. A mentő kórházba szállította, de két nap múlva belehalt sérüléseibe. Egyik támadója a Készenléti Rendőrség tiszthelyettese volt, ezért Simon halála ügyében közösen nyomozott a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal és a BRFK. Négy verekedőt azonosítottak néhány nap alatt. Az első számú gyanúsított, Galambos János egyhetes bujkálás után feladta magát az ügyészségen, a másik három gyanúsított az elsőfokú tárgyalásig szabadlábon védekezhetett.

A Fővárosi Főügyészség az elsőfokú eljárás utolsó tárgyalási napján azt kérte, hogy halált okozó testi sértés helyett emberölés miatt ítéljék el a Simon Tibor agyonverésében közreműködő négy férfit, ugyanis a támadók folytonosan üldözték a védekezésre egyre kevésbé képtelen Simont, s addig verték, amíg mozdulatlanul el nem terült az aszfalton. A Fővárosi Bíróság tanácselnöke helyt adott a vád indítványának, és társtettesként elkövetett emberölés miatt Galambos Jánost tizenkettő, a szórakozóhely három biztonsági őre közül Országh Rolandot és Hegyesi Jánost tíz-tíz, Hajnal Attilát pedig nyolcéves börtönbüntetésre ítélte.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla ezzel szemben az ítélet megalapozatlanságára, pontatlanságára és iratellenességére hivatkozva, valamint amiatt, hogy az első fokon eljáró bíró nem tett eleget maradéktalanul indoklási kötelezettségének, és számos tényből téves következtetéseket vont le, új elsőfokú eljárás lefolytatására kötelezte a Fővárosi Bíróságot. Az adatok szerint Simon és barátai ittasan szórakoztak a Café Allure-ben, a Sopron edzője az asztalon táncolt, pezsgőt locsolt, amivel ellenérzést váltott ki a vendégekből. Ezért a bántalmazás előtti nézeteltérés Simonék magatartása miatt alakult ki. A Fővárosi Bíróság nem vizsgálta, hogy melyik vádlott mikor, milyen irányba ment az utcán Simon után, vagyis ebből következtetni lehet eltérő szerepükre a bántalmazásban. Ezzel együtt három vádlottat kiengedték az előzetesből, velük szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, míg az elsőrendű vádlott Galambos Jánosnál az ítélőtábla fenntartotta a letartóztatást. A döntés kihirdetésekor ovációban törtek ki a vádlottak rokonai és ismerősei, akik közül többen újságírókat és más jelenlévőket megfenyegettek, majd egy újságírót az épület előtt megdobáltak.

(Forrás: Magyar Nemzet, Népszabadság)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.