Ismét szamurájkötvényt bocsátana ki Magyarország

MNO
2005. 06. 27. 10:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország 75 milliárd jen értékben tervez kibocsátani szamurájkötvényt az eredetileg tervezett ötvenmilliárd helyett – közölte hétfőn a kötvény szervezésében részt vevő cégek egyikének illetékese. A kibocsátást – amely két részből áll: egy ötéves és egy hétéves lejáratú kötvényből – a Daiwa Securities és a Mizuho International szervezi; a kötvényeket kedden árazzák be.

Ez Magyarországnak már a második szamurájkötvény-kibocsátása, az előző tavaly júniusban volt, ötvenmilliárd jen értékben, ötéves lejáratra. A japán pénzügyminisztérium korábban jelezte, hogy Magyarország 200 milliárd jen értékű kötvény kibocsátásának szándékát regisztrálta a június 16-tól 2007. június 15-ig terjedő időszakra.

Magyarország 2005-ben eddig három külföldi pénznemben jegyzett kötvényt bocsátott ki: januárban egy tízéves lejáratú kötvényt 1,5 milliárd dollár értékben, februárban egy egymilliárd eurós kötvényt 15 éves lejáratra, májusban pedig egy 12 éves lejáratú, 500 millió font sterlingben jegyzett kötvényt. (ebroker.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.