Jóllehet a játszóterek ellenőrzésére megszabott határidő csütörtökön fog lejárni, Budapesten már így is több helyen leszerelte a szabálytalan játékokat az üzemeltető Főkert Rt., az Erzsébet téri játszótérről például már minden eltűnt – számol be a az MTV Hiradó a Magyar Hírlap nyomán.
Évente 60 millió forint jut a játszóterek üzemeltetésére, azonban a különféle rongálások miatti felújításokat már az új játszóterekre szánt 50-300 millió forintos keretből kell finanszírozni. Nagyon sok a megrongált játék, az uniós normáknak megfelelő fából készített játékokat például gyakran felgyújtják. A működtető önkormányzatok nem tudják önerőből korszerűsíteni a kis játszóterek játékait, ezért leszerelik őket.
Mintegy 15-20 ezer elhanyagolt játszóteret érint, hogy a szocialista kormányzat az Orbán-kormány által elindított felújítási program leállítását követően saját játszótér-rekonstrukciós programját is leállította – hívta fel a figyelmet Szalay Ferenc fideszes képviselő egy használaton kívüli játszótéren, a budapesti Hegedűs Gyula és Dráva utca sarkán tartott szombati sajtótájékoztatóján.
Az ígéretek ellenére 2004-ben a Draskovics-csomag 140 millió forinttal kurtította meg a programot, míg „2005-ben nulla, azaz nulla forintot sikerült a költségvetésben tervezni játszótérfelújításra és -építésre„ – tette hozzá. Az ellenzéki képviselő továbbá arra a kormányzati ígéretre emlékeztetett, amely szerint a 2004. január 1-jétől beinduló játszótérfelújítási és -újjáépítési program eredményeként öt év alatt az európai uniós szabványnak megfelelő lesz valamennyi játszótér az országban.
(fideszfrakcio.hu, hirado.hu)

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére