Az új lejjel együtt másfél évig még a régi is forgalomban marad. S bár a kereskedőknek, szolgáltatóknak az új és a régi lejes árakat is fel kell tüntetniük, minden bizonnyal nehézséget fog okozni a vásárlónak a vegyes pénzforgalom. Főként az, hogy a visszajáró pénzt régi és új lejben egyaránt el kell fogadnia, sőt vegyesen is.
Bonyolíthatja a helyzetet, hogy megjelenik az új lej aprója, a bani. Ha például valaki egy most 7 ezer lejbe kerülő kenyeret vesz, ami 70 bani lesz majd, adhat egy új lejest vagy egy régi 10 ezrest, és visszakaphat mondjuk 30 baninak megfelelő 3 ezer lejt, vagy vegyesen 10 banit és 2 ezer régi lejt. Jobb lesz tehát előre kiszámolni a visszajárót, a pénztárnál pedig figyelmesen ellenőrizni. Valutaváltásnál pedig még inkább. Egy forint román jegybanki árfolyama most 146 lej. Az új román fizetőeszköz erősebb lesz a forintnál. Egy új lej ma 68 forintot érne.

Ezt elkapták a zsaruk: minden autós álma vált valóra – videó