Somogyi hároméves büdzsét javasolna az EU-nak

Hároméves rendkívüli uniós költségvetés elfogadását javasolja Magyarország, amennyiben a brit elnökség pénteken kezdődő fél éve alatt sem sikerül megegyezni a tagállamoknak a közös büdzséről – jelentette be a magyar külügyminiszter. Medgyessy Péter szerint bővítési stratégiára van szüksége a válságben lévő közösségnek.

MNO
2005. 06. 26. 12:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Somogyi Ferenc a Budapesti Kompromisszum elnevezésű kezdeményezésről az InfoRádióban elmondta: a hároméves költségvetést a brüsszeli utolsó módosítások nélküli javaslat alapján az osztrák elnökség idején kellene elfogadni, és abban nagy hangsúlyt fektetnének a versenyképesség növelésére, és az új tagok is megkapnák a felzárkóztatási támogatásokat. A külügyi tárca vezetője hangsúlyozta, hogy Magyaroraszág mellett más államoknak is érdeke, hogy mielőbb legyen kökltségvetés. Somogyi Ferenc szólt arról is, hogy a magyar javaslatról szó lesz a Gyurcsány Ferenc és a volt kormányfők között kezdeményezett egyeztetésen is.

Magyarország utazó nagykövete szerint új bővítési stratégiára van szüksége az Európai Uniónak, hogy felvehesse a versenyt az Egyesült Államokkal. Medgyessy Péter – aki egy monacói gazdasági fórumon vesz részt – az InfoRádiónak azt mondta, a tanácskozáson a fejlettebb nyugati tagállamok egyöntetűen úgy vélték, hogy mélyebb válságra utal a megegyezés elmaradása a közös büdzséről, és az alkkotmányos szerződés elutasítása a francia és a holland népszavazásokon. A volt miniszterelnök hozzátette: a tagjelölt államok képviselői gyors megoldást sürgetnek, hogy el lehessen kerülni az integráció lelassulását. Medgyessy Péter szerint az uniónak stratégiát kell megfogalmaznia, mert a közösség polgárai nem fogadják el a megváltozott Európát.

(InfoRádió)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.