Az ügyészség megállapításai szerint a Balatonhoz közeli kisvárosban 1998 és 2004 között sok külföldi, főként német állampolgár vett házat, nyaralót. A jogszabályok szerint erre az engedélyt a közigazgatási hivatal akkor adhatja meg, ha az ingatlanvásárlás nem sérti az önkormányzat érdekeit. A külföldi vevőknek ezért a polgármesteri hivataltól beleegyező nyilatkozatot kellett kérniük az ügylethez. A vád szerint azonban Lengyeltóti polgármestere csak annak a külföldinek adott hozzájáruló nyilatkozatot, aki adományt fizetett ezért.
A nyomozó hatóságok szerint az ingatlanvásárló külföldieknek 32 esetben kellett támogatást fizetniük az önkormányzat részére; egy-egy nyilatkozat az ügyészség szerint 25 ezer forintba került. A pénzt a vevők az önkormányzat számlájára fizették be, ahol így összesen 800 ezer forint gyűlt össze. Ezzel az összegel az önkormányzat az egyik városi sportegyesületet támogatta, ám a Somogy Megyei Főügyészség szerint az eljárás jogsértő volt.
Lengyeltóti polgármestere ellen 32 rendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt emeltek vádat. A város polgármestere egyébként jelenleg külföldön tartózkodik, így nem tudott reagálni az ellene felhozott vádakra. A büntetőügyben várhatóan néhány hét múlva tartanak tárgyalást a megyei bíróságon.

Ez az étrendkiegészítő lehet a titok, ha pihentető alvásra vágyunk