Hatszázmillióért kellett meghalnia a Szalma családnak?

Magyar építőipari cégnél vizsgálódik a rendőrség a horgosi családirtás ügyében. A vállalkozás a szerb rendőrség információi nyomán került a magyar nyomozók látóterébe, miszerint ez a cég kapcsolatban állt a bérgyilkosok által kivégzett családfővel, Szalma Nándorral. A Blikk úgy tudja, hatszázmillió forint áll a leszámolás hátterében.

MNO
2005. 07. 07. 10:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Látványos eredményt ugyan még nem sikerült felmutatnia a rendőrségnek a januárban történt horgosi családirtás ügyében, a jelek szerint úgy tűnik, a szerb és a magyar hatóságok nyomra bukkantak. Az szinte bizonyos, hogy a hattagú családnak üzleti vita miatt kellett brutális körülmények között meghalnia – értesült a Blikk.

A lap úgy tudja, a családirtás hátterében állítólag az új horgosi határátkelő körüli elszámolási vita volt. Az is egyre valószínűbb, hogy a Szalma házaspárral, két gyermekükkel és a nagyszülőkkel bérgyilkosok végeztek. A szerb nyomozók olyan új nyomokat találtak, melyek szerint nem kizárt, hogy a család kiirtását egy milliárdos alaptőkével rendelkező magyar cég vezetője rendelte meg, mivel üzleti vitába bonyolódott a horgosi családfővel.

A véres leszámolás hátterében hatszázmillió forint van, Szalma Nándor azt ígérte, hogy ennyi pénzért szerb állami megbízásokhoz segíti a magyar építőipari céget – állítja a Blikk. A szerb és a magyar nyomozók már azt is vizsgálják, van-e valami köze a gyilkossághoz a Horgosnál nemrégiben felújított szerb-magyar határátkelőnek.

A lap úgy értesült, a szerb rendőrség újabb információt osztott meg a Nemzeti Nyomozó Irodával, akik újult erővel vizsgálódnak a gyilkosság ügyében. A magyar FBI még mindig dolgozik a családirtáson. A szerb rendőrség nem cáfolta a Blikk értesüléseit, de további részleteket a nyomozás érdekei miatt nem árult el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.