Az elkövetők csütörtökön kora hajnalban álltak körül két fiatalt a XI. kerületi Goldmann György téren egy szórakozóhely előtt. A tettesek az egyik fiatal nyakában lévő táskát akarták letépni, ám a sértett ellenállása, és a szórakozóhely biztonsági őrének közbelépése miatt nem jártak sikerrel.
Miután elfutottak, néhány perccel később egy három fős, szintén fiatalokból álló társaságra támadtak rá. Ekkorra azonban utolérte őket a biztonsági ember, aki a három támadóból kettőt a helyszínen is tudott tartani. A kiérkező rendőrök a párost előállították, a harmadik társuk ellen nyomoznak.

62 – Édesanyját köszöntötte saját születésnapján Orbán Viktor