Szabó Zoltán: Érdemes Orbán barátjának lenni

Érdemes volt Orbán Viktor barátjának lenni, érdemes volt segíteni őt a 122 milliós vagyon megszerzésének útján, mivel Orbán Viktor nem hálátlan barát – mondta Szabó Zoltán (MSZP) mai sajtótájékoztatóján.

MNO
2005. 07. 07. 13:01
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője, az Orbán család vagyongyarapodását vizsgáló parlamenti bizottság tagja szerint a szerdai meghallgatáson kiderült, hogy „érdemes volt Orbán Viktor barátjának lenni, érdemes volt segíteni őt a 122 milliós vagyon megszerzésének útján, mivel Orbán Viktor nem hálátlan barát” – írja az Index a Távirati Irodára hivatkozva.

A politikus Molnár Lászlóval, a bizottság elnökével tartott csütörtöki sajtótájékoztatón azokra a szavai szerint hiteles, papíralapú elszámolásokra célzott, amelyekben a minisztériumok közölték, hogy az Orbán-kormány négy éve alatt Kékessy Dezső cégei több mint 150 millió forint állami támogatást kaptak. A képviselő szerint mindenképpen érdemes folytatni a vizsgálatot ezen a szálon. Korábbi információik szerint a támogatások összege közel 500 millió forint volt, ugyanakkor ezt csak a bizonylatok, a hiteles másolatok megtekintése után látják – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Molnár László felmutatta a Mayer Aranka által lezárt borítékban átadott, az 1999-ig, illetve 2004-ig terjedő időre vonatkozó két CD-t, amelyekről – Szabó Zoltán megfogalmazása szerint – még nem tudják, hogy kép- vagy hangfelvételeket vagy zenét, mulatságot tartalmaznak, de lehet, hogy fontos információkat. Közlése szerint a CD-knek egyelőre csak félig vannak birtokában, az adatvédelmi aggályok eloszlása után vizsgálják meg azokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.