A tűzijátékkal zárultak az augusztus 20-i ünnepségek

A Parlament előtti Kossuth téren felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját. Ezt követőn fiatal tisztek tettek esküt, majd a köztársasági elnök ünnepi beszédet tartott. Sólyom Lászlónak ez volt az első megszólalása nagy nyilvánosság előtt új tisztségében. Magyar Bálint oktatási miniszter szerint a magyar történelem legradikálisabb rendszerváltója Szent István. A magyarság akkor gazdagodott, amikor a Szent István-i utat követte – mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a budavári Szent István-szobornál. Az esti tűzijátékot több százezren nézték meg a helyszínen. A Citadella környékén kisebb tűz keletkezett. • Sólyom: Fájdalmasan félresiklott a kettős állampolgárság ügye• Orbán: Vagy együtt fogunk felemelkedni vagy sehogysem

MNO-összeállítás
2005. 08. 21. 7:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Örömkoncert 2005 – Jazzünnep a Dunán

2003 óta az augusztus huszadikai állami ünnep előestéjén csendültek fel az Örömkoncert hangjai. A harmadik Örömkoncertet idén augusztus 19-én a budapesti Duna-szakaszon, a Margit híd és az Országház között lévő Képviselői Irodaház vonalában felállított vízi színpadon rendezték meg. A 2005-ös Örömkoncert öt, stílusában, műfajában különböző produkciót mutatott be.

Ünnepélyes zászlófelvonás és tisztavatás a Kossuth Lajos téren

Az ünnep reggelén a Kossuth téren indult a program. Reggel 8-kor katonazenekar és a díszelgők bemutatója, műsora nyitotta a mai programot. Ezt követően a díszzászlóalj és a nemzeti Lovas Díszegység vonult be a térre, majd felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját. A történelmi zászlók és a Szent Korona másolatának felvonulása után Sólyom László köztársasági elnök adott engedélyt a nemzeti lobogó felvonására. A katonai tiszteletadással rendezett ünnepségen jelen volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Lomnici Zoltán, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb bíróság elnöke, valamint a kormány több tagja.

A Magyar Köztársaság lobogójának felvonását, a Himnusz elhangzását követően fiatal tisztek tettek esküt. Idén 157 fiatalt, köztük hét nőt avattak tisztté. A tisztavatást követően ünnepi beszéd hangzott el a téren. Az ünnepi beszédet Sólyom László köztársasági elnök, a Magyar Honvédség főparancsnoka tartotta, aki beiktatása óta elsőként szólalt meg nagy nyilvánosság előtt.

Az érdeklődőket a továbbiakban térzene szórakoztatja. Pontban délben zenés őrségváltás volt a Magyar Köztársaság lobogójánál. Az állami kitüntetéseket az Országházban adják át délután, a kitüntetetteket az államfő köszönti a kormányszóvivő tájékoztatása szerint.

Kenyérfesztivál 2005

A Vajda Hunyad vár ad otthont a másik eseménysorozatnak. Itt Kenyérfesztivált tartanak a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének bemutatójával, kóstolóval, Kenyérmúzeum kiállítással. Fejedelmi pékek és sütőasszonyok egész nap sütik – és kínálják kóstolásra – a helyszínen a friss kenyeret. Népi ügyességi játékokkal várnak minden korosztályt. Magyar népi hagyományok felelevenítése, kézműves foglalkozások, bábelőadás, irodalmi-zenés programok színesítik a műsort. Délelőtt a Fuszulyka Mesejátszó Kör bábjátéka, 14.00 órától pedig Kiss Domonkos Márk mesemondó szórakoztatja a legkisebbeket. 13.30-tól a Nyársapáti Népdalkör és Gyöngyharmat Együttes adott elő az aratáshoz és Szent Istvánhoz kötődő dalokat. A 15.00 órakor kezdődő Parnasszus Irodalmi Kávéház is a kenyér és az ünnep gondolata köré szerveződik. A magyar költészet XX. századi klasszikusai és a kortárs hazai irodalom meghatározó alakjai mellett fiatal alkotók is bemutatkoznak. A program házigazdája Turczi István költő.

István, a király – rockopera

Szörényi Levente és Bródy János rockoperájának, az István a királynak dallamai a Roosevelt téren szólalnak meg. A Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámájának feldolgozásával készült mű zenés „keresztmetszetét” 20.15 és 21.00 óra között adják majd elő a Magyar Tudományos Akadémia előtt felállított színpadon. Az előadás rendezője Vas Zoltán Iván, a díszlet- és jelmez-tervező Húros Annamária. Tervezett szereposztás: István – Feke Pál, Koppány – Kálloy Molnár Péter, Torda – Nagy Edmond, Laborc – Herne Péter, Gizella – Álmosd Phaedra, Réka – Gyebnár Csekka Ildikó, Három feleség – Fekete Tímea, Nyári Beáta, Ráduj Katalin.

Ünnepi tűzijáték: „A hidak játéka”

Az ünnepi tűzijáték – idei elnevezése szerint a Hidak játéka – a szokásosnak megfelelően 21 órakor kezdődött és fél órán át tartott. A rakpartokon több százezer ember tekintette meg a programot, amelynek során mintegy négyezer tűzijáték-bomba robbant az égbolton. A fényparádé első öt percét az M1, az M2, a Duna TV, az RTL-Klub és a TV2 is közvetítette. Az előző évektől eltérően a látványképek kialakításában a Citadella mellett a Lánchíd, a Szabadság híd és az Erzsébet híd jutott szerephez. A hidakról fellőtt kompozíciók a tervezők szándéka szerint egy párbeszédet formáztak új pirotechnikai motívumok felhasználásával. Az idén először voltak láthatók nemzetiszín csillagfelhők, és polip, illetve pillangóbombák is. Az aláfestő zenét Márta István komponálta, aki csángó motívumokra épített 7 tételes zeneművet írt az alkalomra. A tűzijáték nyitánya Geszti Péter Magyarország című dala volt, amelyet Oláh Ibolya adott elő.

A tűzoltóság ügyeletese közölte, csak egy kisebb tűz keletkezett: Egy húsz- harminc négyzetméteres terület gyulladt ki a Citadella környékén, ám a tűzet eloltották.

Ahogy a Magyar Nemzet korábban megírta: két évvel az emlékezetes augusztus 20-a után, amikor a Gellért-hegy több helyütt kigyulladt, ismét a Nexus Kft. rendezi a Szent István-napi műsort Budapesten, miután 42 millióval kevesebbet ajánlott mint a közbeszerzési eljárás második helyezettje.

Légi-bemutatók

Látványos légi-bemutatók szombaton és vasárnap is voltak. Szombaton a Red Bull Air Race Világfutam budapesti versenye zajlott a Duna Parlament előtti szakaszán. Vasárnap délelőtt a Lánchíd és a Margit híd között légi-show lesz, magyar résztvevőkkel. A bemutató 11.00 órakor kezdődik, az ünnephez illő meglepetéssel. A kisgépek bemutatója után ejtőernyősök szórakoztatják majd ugrásaikkal a nézőket. Egy tandem-ugrásban az egyik tapasztalt ejtőernyős ,,utasként” levisz majd magával egy vak gyermeket, akinek nagy álma volt, hogy ejtőernyős ugrást hajthasson végre. Délelőtt Keserű Béla, délután 16.00 órától pedig Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok tart bemutatót.

Mesterségek Ünnepe a Budai Várban

Csütörtökön kezdődött, s vasárnapig tart a XIX. Mesterségek Ünnepe a Budai Várban. A Budavári Palota körül négy napon keresztül a világ minden részéből meghívott kézművesek, zenészek és táncosok mutatkoznak be. A rendezvényen az idén a faművesek a főszereplők. Azokat a fával foglalkozó alkotó mestereket, kézműveseket mutatják be, akik követik a hagyományt, de egyben új utakat keresnek. A legjelesebb fafaragók munkáiból kiállítás látható a Magyar Nemzeti Galériában. Augusztus 20-án a mesterek díszes felvonulásával és ünnepélyes kenyérszenteléssel köszöntötték Szent István ünnepét. A rendezvény minden évben 80-100 ezer embert vonz, köztük rengeteg turistát, akiket ezúttal eredeti, nívós szuveníreket vásárolhatnak és belekóstolhatnak a népzenébe, néptáncba.

Szent István nap a Millenárison

A Millenárison egész napos program volt gyerekeknek és felnőtteknek; lesz tánc, koncert, bábszínház, népi játék, meseház. Az ünnepi program: Élő Mesterségek Műhelye – Kenderkóc Játszóház – gyertyamártás, nemezelés, gyékényezés, szövés, fonás, üvegfestés; régi játékok játszótere, vagyis hagyományőrző népi játékok; Kolompos koncert és táncház; vásári bábjáték; Bartha Tóni Bábszínháza Paprika Jancsi messze jár címmel; Tatai Táncegyüttes (Szent István-napi Vigadalom) a Jászság Néptánc Együttes és a Csík Zenekar műsora.

Ünnepi református-evangélikus istentisztelet

Ellentmondásos, bizalmatlan az állam és az egyház kapcsolata, hiányzik az őszinte párbeszéd, az egészséges kommunikáció – mondta Gáncs Péter evangélikus püspök a református és az evangélikus egyház közös ünnepi istentiszteletén. A Szilágyi Dezső téri református templomban jelen volt Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Gulyás Kálmán egyházügyi államtitkár, Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke és az egyházak vezetői.

Katolikus szentmise a Szent István-bazilika előtt

A katolikus egyház hagyományosan augusztus 20-án, a Szent István-bazilika előtt tartott ünnepi szentmisét, azt követően kezdődött az országos Szent Jobb-körmenet. Szombaton 17 órakor vette kezdetét Erdő Péter celebrálásában az ünnepi szentmise, melyen a szentbeszédet Seregély István érsek, a püspöki konferencia elnöke mondta. A misén és a körmeneten részt vett Sólyom László köztársasági elnök.

Gyurcsány: sokszínűség nélkül nincs egységes nemzet

A miniszterelnök szerint sokféleség és sokszínűség nélkül nincs erős, teherbíró és egységes nemzet. Gyurcsány Ferenc erről az állami kitüntetések után tartott fogadáson beszélt. A miniszterelnök javaslatára Sólyom László köztársasági elnök a Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét adományozta a kétszeres Kossuth-díjas színésznek, Darvas Ivánnak.

Magyar Bálint: A magyar történelem legradikálisabb rendszerváltója Szent István

Az oktatási miniszter szerint a magyar történelem legradikálisabb rendszerváltója Szent István. Magyar Bálint a nagysápi általános iskolája avató ünnepségén úgy fogalmazott: nagy tett volt, amikor Magyarország szakítva a pogány hittel, csatlakozott az akkori fejlett Európához.

Semjén Zsolt: A magyarság akkor gazdagodott, amikor a Szent István-i utat követte

A budavári Szent István-szobornál a KDNP elnöke tartott beszédet. Semjén Zsolt szerint a történelem azt mutatja, hogy a magyarság akkor gazdagodott szellemiekben, lelkiekben, kultúrában és anyagiakban is, amikor a Szent István-i utat követte, és akkor sodródott katasztrófába a nemzet történelme, amikor jobbra vagy balra lecsúszott erről az útról.

Dávid Ibolya az erdélyi Székelyszentistvánon Markó Bélával együtt ünnepelt

A nemzeti összetartozás ünnepének nevezte augusztus 20-át az MDF elnöke az erdélyi Székelyszentistvánon tartott rendezvényen. Dávid Ibolya azt mondta: Szent István szerette Erdélyt, amelynek élére mindig olyan vezetőket nevezett ki, akik megbecsülték az ott élőket. Az MDF elnöke emlékeztetett a magyar alkotmány azon mondatára, amely szerint Magyarország felelősséget érez a határon túli magyarok iránt.

Markó Béla, a román kormány miniszterelnök-helyettese, az RMDSZ elnöke, az ünnepségen a hitet, a bátorságot, az erőt és a bölcsességet emelte ki a Szent István nevéhez fűződő erények közül. A romániai magyar politikus szerint az államalapító magyar királynak sikerült a változás és a megmaradás dillemmáját feloldania.

Kuncze: Magyarország legnagyobb történelmi tette az EU-csatlakozás

Az SZDSZ elnöke szerint a legnagyobb történelmi tettünk, amire méltán lehetünk büszkék, az Európai Unióhoz való csatlakozásunk. Szent István döntése az államalapításról a jövőnek szólt, hogy az országból hazát a hazából házat, a házból otthont teremtsünk – mondta Kuncze Gábor szombaton Tökölön a város augusztus 20-ai ünnepségén.

– Sokszor fordul elő, nem látjuk, hogy mindaz ami történik velünk, valamikor a történelem kiemelkedő lapjaira tartozik majd – mondta az SZDSZ elnöke, a körzet országgyűlési képviselője. Hozzátette: ezek a mostani, általunk megélt idők pontosan ilyenek. Hiszen történelmet csináltunk a rendszerváltással, amikor a puha diktatúrából egy polgári demokráciát építettünk, békés úton nagyon rövid idő alatt.

Hiller Szolnokon, a Tiszai vízikarneválon mondott ünnepi köszöntőt

Szent István példa és emlékezet arra, hogy a tehetség, a szorgalom és a határozottság nehéz körülmények között is évezreden túlmutató eredményt hoz – mondta Hiller István szombaton Szolnokon, az augusztus 20-ai Tiszai vízikarneválon elhangzott ünnepi köszöntőjében.

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy miután az elmúlt 15 évben Magyarország végrehajtotta a békés rendszerváltást, majd tagja lett az Európai Uniónak, most itt az idő, hogy új és közös célokat fogalmazzunk meg.

A belügyminiszter Ópusztaszeren járt

– A hazaszeretet nem szó, hanem tett; Szent István király egykor és ma is példát mutat térségünknek, a feltörekvő Közép-Kelet-Európának – mondta a belügyminiszter szombaton, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rendezett ünnepségen.

– Első királyunk célja az volt, hogy a nyugati műveltségű, független, keresztény államot megalapítsa – mondta Lamperth Mónika. Hozzátette: Szent István bölcsessége életet, hazát adott egy aprócska vándor népnek, és legyőzhetetlen hittel letette egy egész ország alapjait. A belügyminiszter hangsúlyozta, ma is építeni kell a nemzetet: ma is feladat úgy megőrizni önmagunkat, hogy közben igazodjunk Európához. Ma is hit és tudás kell ahhoz, hogy ami bennünk jó, azt mindenképp megtartsuk, és ami az egységes Európában jó, azt mindenképpen átvegyük.

Haladás, korszerűség, európaiság, nemzeti függetlenség, tolerancia, a nemzetiségek tiszteletben tartása; ezek a Szent István-i elvek ezer év távlatából ma is érvényesek és kívánatosak – mutatott rá a belügyminiszter. Ópusztaszeren az ünnepség során átadták a Csongrád Megyei Közgyűlés Alkotói díjait a gazdasági, kulturális, tudományos és művészeti élet területén kiemelkedő sikert elért szakembereknek.

Szili Katalin Székesfehérváron a magyarság sorskérdéseiről beszélt

Az Országgyűlés elnöke szerint akárcsak Szent István korában, ma is az egység és a nyitottság a magyarság egyik legnagyobb sorskérdése. Szili Katalin Székesfehérváron, Szent István városában, az államalapító király példaadó életének igazságairól szólva rámutatott: az egység és nyitottság a magyarság egyik legnagyobb sorskérdése. Az országgyűlés elnöke azt mondta, ha nem teremtünk nyitott és befogadó, mintakövető, de egyúttal eredeti országot, ha a demokrácia vitakultúráját a széthúzással tévesztjük össze és nem alakítjuk ki a korszerű államot és a korszerű nemzetpolitikán alapuló, korszerű nemzeti egységet, könnyen lemaradhatunk a nemzetek versengésében.



A Fidesz főbb programjai az állami ünnepen

Augusztus 19-én Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a budapesti Aranytíz Művelődési Központban tartott előadást, a Nemzeti összefogás Európában című konferencián Martonyi János volt külügyminiszter, Vízi E. Szilveszter, az MTA elnöke, valamint Jelenits István piarista atya is előadást tartott. Augusztus 20-án 14 órakor a Budai Várban a Szent István szobornál beszédet mond Nagy Gábor Tamás polgármester, országgyűlési képviselő. 16 órától Kőbányán az Újhegy sétányon a kerületi Fidesz rendezvényén beszédet mond György István választókerületi elnök. A Szent István Napi Csepeli Sportnap keretében egész napos amatőr foci, teke, atlétika, kézilabda tornák, gyermekprogramok kezdődtek 10 órakor. Helyszín: a Csepeli Szabadkikötő Sportegyesület (Szabadkikötő út). A rendezvény keretében ünnepi beszédet mondott Németh Szilárd ker

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.