Aczél Endre: Az igaz, hogy XVI. Benedek, a mai pápa semmi szín alatt nem kíván elődjének, a szeretve tisztelt II. János Pálnak a klónja lenni. Amikor tömegek veszik körül, nem tréfálkozik, és nem énekel velük. Őrzi akadémikus méltóságát. Nem az a típus, aki félredobja előre elkészített szövegét, és „blattol”. Viszont, mint látni, egyáltalán nem dobja félre – ostoba lenne, ha ezt tenné – elődje egyik intézményes újítását, a „katolikus VIT”-et. A hét végén, amikor a mi saját ünnepünk minden mást elfedett a szemünk elől, részt vett a katolikus ifjak nyolcadik világtalálkozóján, Kölnben, miáltal kétszeresen is hagyományt őrzött: első nagy külföldi kirándulását, miként elődje, szülőhazájában, korai pásztorkodásának színhelyén ejtette meg, s miként ugyancsak Wojtyla, fiatalok százezrei előtt pontifikált szabadtéri misét.
(Népszabadság, 2005. augusztus 22.)

Ukrán befolyás alatt állhat a Tisza Párt − itt vannak a bizonyítékok