Az esőzések miatt egyre több megyében fenyeget a belvíz

Főként a dunántúli megyékben okoznak gondot az esőzések, a víz sok helyen elárasztotta az utcákat és a pincéket, betört az udvarokba – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

MNO
2005. 08. 21. 20:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Esőzés: több megyében belvíz fenyeget

A vasárnap reggelre lezúduló csapadék, valamint a délután újra kezdődött esőzések főként Vas, Veszprém, Somogy, Zala és Győrs-Moson-Sopron megyében okoznak gondokat – mondta Dobson Tibor szóvivő. Hozzátette: az esőzóna várhatóan végigvonul az országon. Veszprémben a délutáni órákban rövid idő alatt öt településről 24 bejelentés érkezett, míg Somogyban négy településről hat esetben riasztották a tűzoltókat.

Újabb útszakaszt kellett lezárni Sajólád és Bőcs között a Hernád áradása miatt. A folyó magyarországi szakaszán megszüntették az elsőfokú árvízvédelmi készültséget. Három megyében továbbra is a belvíz okoz gondot. Harmadfokú a készültség Békés megye hét településén.

Országszerte nyolcszázötven lakóépület rongálódott meg az esőzések okozta belvíz miatt. Valamelyik ház életveszélyessé vált, és van olyan, amelyet csak újra ki kell festeni. Hozzátette: Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés megyében összesen 37 személyt kellett kitelepíteni. A károk értéke 100 milliós nagyságrendű, de adatok a jövő hét elejére várhatók. Továbbra is gondot okoz a belvíz Békés, Szolnok és Hajdú-Bihar megyében, de több településen már megkezdték a fertőtlenítést és a lakosság, valamint a védekezésben részt vevők beoltását.

Megszüntették az árvízvédelmi készültséget a Hernádon

Megszüntette az elsőfokú árvízvédelmi készültséget a Hernád teljes magyarországi szakaszán az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. A folyó vízszintje folyamatosan apad. A Hernád szombaton tetőzött Gesztelynél 307 centiméteres vízmagassággal, ezzel messze alatta maradt az elmúlt évben mért 450 centiméteres eddigi legmagasabb szinttől

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közútkezelő társaság ügyeletese korábban elmondta, hogy a folyó áradása miatt nem lehet közlekedni a Sajólád és Bőcs közötti út egy szakaszán. Közölte: a folyó vize 30-40 centiméter magasan hömpölygött az aszfalton. Balabás Tihamér hozzátette, a korábban lezárt Pere és Hernádszentandrás közötti utat már megnyitották.

Háromszáz ember kap védőoltást Polgáron

A Hajdú-Bihar megyei Polgáron az elmúlt napok rendkívüli esőzései miatt a városi esővízcsatornába került a házi kerti WC-k és a trágyatárolók tartalma, ezért megkezdték a lakosság hastífusz és fertőző májgyulladás elleni oltását.

Pisák István, a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság hajdúböszörményi kirendeltségének vezetője elmondta, hogy az elkövetkező napokban körülbelül 300 embert kell beoltani, köztük azokat is, akik részt vesznek a fertőzött térségek feltérképezésében és a fertőzés elhárításában.

(Info Rádió, Klubrádió)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.