Írországban minden körülmények között tilos az abortusz, egyetlen kivétel van: ha az anya életét veszélyezteti a terhesség. Az Irish Family Planning Association (IFPA) civil egyesület támogatásával három ír hölgy keresetet nyújtott be az Emberi Jogi Bíróságon az ír állam ellen, kifogásolva az abortuszellenes törvény szigorúságát.
A sajtóhírekben a pereskedő három asszony egyikét sem nevezték meg, annyit lehet tudni róluk, hogy mindhárman Írországban élnek, és hogy tavaly Nagy-Britanniában vetettek véget nem kívánt terhességüknek. Ügyvédeik azzal érvelnek a bíróság előtt, hogy az ír tiltás a nők egészségét és jólétét veszélyezteti, így sérti alapvető jogaikat.
A jogi képviseletet az IFPA szervezet látja el, amelynek szóvivője azt reméli, hogy a peres eljárás hamar eredményhez vezet, s a bírói döntés kényszeríti majd az ír törvényhozást az emberi jogokat sértő törvény felülvizsgálatára.Az IFPA adatai szerint tavaly 6217 ír nő utazott Nagy-Britanniába, hogy ott abortuszt végeztessen el. A terhesség-megszakítás miatt külföldre utazó ír nők száma ennél jóval nagyobb, hiszen az olcsó légi járatokkal vélhetően sokan mennek Belgiumba, Spanyolországba vagy Hollandiába, kifejezetten a műtét miatt.
Az abortusz rendkívül érzékeny kérdés az erősen katolikus Írországban. Az ír kormány nemrégiben újólag deklarálta, hogy nincs szándékában változtatni a jelenlegi törvény szigorán. A strasbourgi perben az első meghallgatások októberben kezdődnek, s a tervek szerint több, külföldön abortuszt végzett nőt meghallgatnak az ügyben.
eurohirek.hu

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról