Jövő januártól kérhetnek egységes európai uniós domént az EU-ban bejegyzett vállalatok, a .eu kiterjesztést áprilistól pedig már bárki igényelheti. Magyarországon az Internetszolgáltatók Tanácsa (ISZT) külön szervezetet hoz létre a .eu doménnevek regisztrációjával kapcsolatos feladatok kezelésére, az új szervezet köt majd megállapodást a .eu doméneket kezelő, az Európai Unió által alapított EURiddel – cikkezik a Világgazdaság. A doménregisztrációs jogosultsággal bíró magyar szolgáltatók a .hu-s kiterjesztéseknél megszokott gyakorlat szerint az ISZT-n keresztül oszthatják szét a .eu végződésű internetes címeket. Szakértői vélemények szerint a magyar vállalatok közül azoknak mindenképpen megéri majd a .eu doménnevet megvenni, amelyek nemzetközi tevékenységet folytatnak, ismert márkák, vagy a társaság neve ismert a nemzetközi piacokon – írja a lap.
Az Internetszolgáltatók Tanácsa (ISZT) külön szervezetet hoz létre a felső szintű európai .eu internetes kiterjesztéssel kapcsolatos feladatok hazai menedzselésére – mondta a Világgazdaságnak Tüdős András, az ISZT elnökségi tagja, aki egyben a T-Online informatikai igazgatója is. Az új szervezet – amelynek létrehozása folyamatban van – köt majd megállapodást a .eu doméneket kezelő, az Európai Unió által alapított EURiddel. Így a doménregisztrációs jogosultságú magyar szolgáltatók a .hu-s kiterjesztéseknél megszokott gyakorlat szerint az ISZT-n keresztül oszthatják szét a .eu végződésű internetcímeket. A hazai regisztrátorok természetesen dönthetnek úgy is, hogy közvetlenül az európai koordináló szervezettel állapodnak meg. A regisztrálásra jogosult szolgáltatók az egyes .eu doménekért az EURid felé évente 10 eurót fizetnek majd, a kiskereskedelmi árat azonban már egyedileg alakíthatják ki – közölte Tüdős András.
Az európai szervezet egyelőre csak a regisztrátorokkal köt megállapodást, s a tervek szerint a harmadik negyedévre várható a végleges regisztrációs szabály megalkotása. Ezt követően november 15-től a közigazgatási szervek és a márkavédelem alatt álló nevek tulajdonosai jegyezhetik be a .eu doménnevet. A következő fázis 2006. január 15-én kezdődik, ekkortól a vállalatok is élhetnek a lehetőséggel. A .eu doméneket jövő év áprilisától már bárki igényelheti. A négy hónapos kezdeti időszak idején a PricewaterhouseCoopers felügyeli azt, hogy valóban az kéri a bejegyzést, akihez az jogosan tartozik. Ezt követően azonban semmilyen megkülönböztetés nem lesz, a bejegyzések érkezési sorrendben történnek. A T-Online az üzleti ADSL-csomagjai mellé ingyen adja a doménnevet. Ha külön vásárolják meg, a kiegészítő szolgáltatásoktól függően nettó 4900-9900 forintba kerül évente- cikkezik a Világgazdaság.
A közelmúltban az uniós .eu mellett több kiterjesztés bevezetéséről is döntött az ICANN, így a jövőben egységes internetes címet – .mobi – kaphatnak a mobiltelefonos felhasználásra szánt weboldalak. A felnőtteknek szánt, pornográfiát tartalmazó oldalakat .xxx-el jelölik majd. A tervek szerint ez a kiterjesztés évi 60 dollárba kerül majd.
(Világgazdaság)

Ukrán befolyás alatt állhat a Tisza Párt − itt vannak a bizonyítékok