Az eső közvetlenül a mérkőzés kezdete előtt állt el, mély talaj fogadta a csapatokat.
Az első percben már vezet a Debrecen! A horvát védők eladták a labdát az alapvonalnál. Dombi lecsapott rá, átívelte a bal oldalon felfutó Halmosi elé, aki 8 méterről ballal Kale kapus lábai között a hálóba lőtt. 0-1. Ezzel összesítésben már 4-0 a Debrecennek. Ha a horvátok tovább akarnak jutni, már öt gólt kellene szerezniük!
A kapott gól után feltámadtak a horvátok, beszorították a Debrecent, de komoly helyzetig nem jutottak.
A 8. percben Halmosi kapott egy rúgást, ápolni kellett, de szerencsére tudta folytatni a játékot.
A Debrecen letámadta a hazaiakat, a megszerzett labdával pedig megpróbált támadásba lendülni. A horvátok a gyors debreceni kontrákat apró szabálytalanságokkal akadályozták meg. A középpályán nagy fölényben játszottak a hazaiak. A 21. percben Grgurovic 20 méteres lövése megpattant Égeren, de Csernyánszki biztosan hárított.
A 22. percben Dombi ellen szabálytalankodtak a horvátok. A szabadrúgást Halmosi végezte el. A beívelést Kerekes 6 méterről a jobb felső sarokba fejelte. 0-2!
A 27. percben Sándor Tamás szerzett labdát a felezővonalnál. Bogdanovicshoz játszott, aki a bal oldalon kilépő Halmosit hozta játékba. A fiatal debreceni játékos a beadásra számító Kale mellet jobb külsővel a rövid alsó sarokba bombázott. 0-3, összesítésben 0-6! A horvát szurkolók ezt már nem bírták idegekkel, mérgüket az eléjük felvonuló rohamrendőrökön próbálták levezetni, mire megjelent a vízágyú.
A 28. percben Kerekes lőtt 18 méterről. A jobb alsó sarokra tartó labdát Kale ezúttal védte.
A 36. percben Kranjcar lőtt 14 méterről, de Csernyánszki „kinézte” a labdát.
2x30=0. A 38. percben a horvátok végezhettek el szabadrúgást 30 méterre a debreceni kaputól. A lövés lepattant a sorfalról, az ismétlés pedig elkerülte a kaput.
A 39. percben Kranjcar lőhetett kapura szabadrúgásból a tizenhatos jobb oldali csücskétől, de a labda fölé szállt.
A 42. percben Kranjcar harcolt ki szabadrúgást 25 méterre a kaputól. Grgurovic próbálkozása a felső lécen csattant.
A 45. percben a horvátok már a nyolcadik szögletet rúghatták. Csernyánszki kiejtette a labdát, de a védőknek sikerült felszabadítani. Az ellentámadásból Bogdanovics iramodott meg, a tizenhatos vonalánál a bal lábára tette a labdát, majd fölé csavart. A jobb oldalon a tisztán érkező Kerekes hiába várta a labdát.
Az első félidőben a Debrecen remekül kontrázott, a Hajduk csak szögletekből és szabadrúgásokból veszélyeztetett.
Az 48. percben a csereként beállt Munoz mutatkozott be 15 méterről, de Csernyánszki résen volt.
Az 50. percben Munoz ellen szabálytalankodott Dombi, a szabadrúgást elpuskázták a horvátok.
Az 55. percben gólt szerzett Bartulovic, de a szlovák játékvezető (tévesen) les miatt érvénytelenítette a találatot.
A 63. percben Sándor Tamás ugratta ki Sidibét, de a szenegáli támadó 10 méteres lesről indult.
A 65. percben Halmosi lőtt fölé a tizenhatos sarkától.
A 69. percben Kiss Zoltán szánta el magát lövésre 35 méterről, a középre tartó labdát Kale biztosan fogta.
A 73. percben Kiss és Halmosi vezetett kontrát a bal oldalon. Halmosi labdája elcsúszott Kiss cipője előtt, Sidibe lőtt 12 méterről, de a labda a bevetőtő Zilicről szögletre pattant.
A 75. percben Halmosi ugyanott lépett ki, ahol a harmadik debreceni gólnál, ám ezúttal lövés helyett Sidibe elé tálalt, aki 5 méterről a kapu közepébe helyezett. 0-4!
A 80. percben a szlovák játékvezető megállította a játékot, mert a debreceni tizenhatosra egy füstbombát dobtak a hazai „drukkerek”.
A 84. percben Kanjcar hámozta át magát a debreceni védelem bal oldalán. 10 méterről, „Halmosi-szögből” eleresztett lövését Csernyánszki védte.
A 86. percben Böőr durrantott fölé 25 méterről.
A 88. percben a horvát védők szöktették Sándor Tamást a bal oldalon. A debreceni középpályás középre adott, a berobbanó Böőr 8 méterről a kapu mellé fejelt.
A 89. percben megszerezte második érvénytelen gólját a horvát csapat.
A 90. Bartulovic lőhetett tisztán 10 méterről, de Csernyánszki szögletre ütötte a labdát.
A 91. percben Kiss rontott ziccert: Sidibe beadását lőtte a védőkbe.
A 92. percben Kiss egyedül vezette Kale kapujára a labdát, a bal olalon Sidibe taljesen tisztán követte az akciót. Kiss önző volt, Kale szögletre mentett. Ami az előbb nem sikerült, az szögletből igen: Böőr szögletét Kiss 7 méterről tisztán fejelhette a horvát kapuba. 0-5.
A Debrecen okosan játszott, átengedte a területet a horvátoknak és várta a megfelelő alkalmat. A Hajduk gyakorlatilag igazi helyzet nélkül „hozta le” a mérkőzést. A Loki ilyen arányban is megérdemelten nyert.
Hajduk Split–Debrecen 0-5 (0-3)
Split, Poljud-stadion, 20000 néző. Vezette: Havrilla (Medved, Mokos, mindhárom szlovák)
Hajduk Split: Kale – Zilic, Granic, Djolonga, Biscevic (Makarin, 86. p.) – Damjanovic, Bartulovic, Grgurovic, Kranjcar – Blatnjak (Munoz, a szünetben), Busic
Debrecen: Csernyánszki – Nikolov, Éger, Máté, Szatmári – Dombi, Vukmir, Sándor, Halmosi (Böőr, 76. p.) – Kerekes (Sidibe, 57. p.), Bogdanovics (Kiss Z., 55. p.)
Gól: Halmosi (1. és 28. p.), Kerekes (22. p.), Sidibe (78. p.), Kiss (92. p.)
T.j.: Debrecen (8-0)

Így alázzák meg segítőiket a Tisza központjában – mutatjuk a botrányos szavakat