Magyar Hírlap: Pedig első olvasásra úgy tűnik, politikusnak egy ilyen szöveget aláírni még annál is könnyebb, mint helikopterrel leszállni a gazdasági minisztérium tetejére. Melyik volna az a párt, amely ne értene egyet azzal, hogy legyünk versenyképesebbek, kapjunk minél több pénzt az EU-tól, teremtsünk több munkahelyet és így tovább? Hát a Fidesz: az ellenzék vezető ereje ugyanis előzetes bejelentésének megfelelően tegnap nem írta alá a nagy ívű általánosságokat tartalmazó, négypártinak tervezett gazdaságpolitikai nyilatkozatot. A kormánynak azonban nincs oka szégyenkezni: négyből három nem rossz arány, plusz a Fideszt is sikerült behúzni a csőbe.
(Magyar Hírlap, 2005. augusztus 19.)

Hosszú betegeskedése után visszatért Szily Nóra: „Annyi minden kimaradt!”