Az adófizetők pénzén reklámozta magát a kabinet a nyár folyamán – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz politikusa, majd kiemelte: a kormány így népszerűsítette a száz lépés programját, a Kóka-féle gazdasági sikereknek elkönyvelt lépéseket, és ilyen módon folytatták az sms-kampányt is. Rogán szerint mindeközben nem foglalkoztak a valós gondok megoldásával, ami felelőtlen dolog, hiszen az ország pénzügyi válságban van, amit alátámaszt, hogy a költségvetés hiánya augusztus végére elérheti az egész évre előirányzott szintet.
Anyaotthonok és nyugdíjas otthonok nem kapták meg a normatív támogatást a MÁV-nál történtekről és a privatizációs botrányokról nem is beszélve – figyelmeztetett a Fidesz képviselője, és hozzátette: a munkanéküliség adatai is siralmasak, hiszen a beígért négyszázezer új munkahely helyett ugyanennyi tartós munkanélkülivel számolhat az ország.
Rogán Antal közölte: a benzinárak emelkedése is elkerülte a kormány figyelmét, pedig a jövedéki adó módosításával mérsékelhetnék az árak elszabadulását. A fideszes politikus leszögezte: pártja nem partner a dumálásban, ezért csak akkor ülnek egy asztalhoz az ország vezetésével, amennyiben valós problémák valós megoldása a tét. Ennek érdekében a Fidesz javaslatokat fog kidolgozni és megbeszélést kezdeményez a költségvetésről, a privatizációs botrányok kivizsgálásáról, a munkanélküliség orvoslásáról, valamint a benzin árának, illetve a jövedéki adó mérsékléséről, hiszen ez utóbbi kapcsán már létező módosító indítvány van a parlament asztalán – tette hozzá Rogán. A kidolgozott javaslatokkal egy hét múlva áll a nyilvánosság elé a Fidesz, abban a reményben, hogy érdemi egyeztetésre bírja a kormányt.
– A Fidesz és számos képviselője századszor is kísérletet tesz arra, hogy elterelje a figyelmet. Súlyos privatizációs botrányok a Fidesz kormányzás alatt voltak. Például a 12 állami gazdaság átjátszása pályáztatás nélkül Fidesz közeli vállalkozásoknak. Ez a kormány kizárólag nyilvános pályáztatás útján értékesített állami tulajdont – Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettesének közleményében. Mint írja: az üzemanyagok ára ma többek között azért olyan magas, mert például a benzin jövedéki adóját a Fidesz kormány emelte 77 forint/literről a jelenlegi 103,5 forint/literre. Kovács szerint ez a kormány egy fillérrel sem emelte három év alatt a jövedéki adót, ami reálértéken 15-18 százalékos csökkentést jelent. Mai árakon számolva már 2000-ben a Fidesz kormány idején 300 forint/liter fölött volt a benzin ára, akkor nem tolongtak javaslataikkal.
– A Fidesz korábban javasolt úgynevezett adócsomagjáról több közismert szakértő is azt a véleményt fogalmazta meg, hogy elfogadása a költségvetés néhány hónapon belüli összeomlását eredményezte volna. Azt nem lehet tudni, hogy valójában mi a Fidesz álláspontja gazdaságpolitikai kérdésekben, hiszen hétről-hétre mást hallunk Orbán Viktortól, mást Varga Mihálytól és Matolcsy Györgytől. Áder János pedig mindent tagad – vélekedik a politikus. A Gyurcsány kormány az adótörvényeket a parlament nyilvánossága előtt szokta megvitatni, nem úgy mint az Orbán kormány idején amikor un. kétéves költségvetéssel még a parlamenti vita lehetőségét is kizárták. A parlamenti vitában minden frakciónak lehetősége lesz az adó és költségvetési törvényekről is kifejtenie álláspontját. – A gazdaságpolitikai közös nyilatkozat megvitatása és aláírása a Fidesz számára is lehetőséget teremtett, hogy ország világ előtt is tanúbizonyságot tegyen arról, hogy az ország érdeke fontosabb, mint a Fidesz vélt politikai érdeke. Nem tette Ez az út azonban még mindig nyitva áll a Fidesz előtt is – áll Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettesének közleményében, amelyet az OS adott ki.
Forrás: fideszfrakcio.hu

Se pénz, se ház – Megszólalt az Origónak az életéért küzdő győri lottónyertes