Ugró Miklós: A „nemzetietlen baloldal” jelszavával indított roham hamar a kifulladás jeleit mutatta; nem azért, mert a baloldal belátta, hogy nincs igaza, hanem a hisztériakeltésnek jobb módszerét találta ki. Valamelyik eminens Ron Werber-tanítvány felfigyelt Orbán következő mondataira: „Mindezek ellenére a baloldalra, s ezen belül is egy nemzeti baloldalra szüksége van Magyarországnak. Sokan a végletekig szkeptikusak, mondván, hogy különböző, hát genetikailag talán túlzás lenne mondani, inkább fogalmazzunk úgy, történelmi meghatározottság miatt ennek az esélyei csekélyek.” Értik, ugye, kedves olvasók? Orbán a „genetika” kifejezést használta, ami minden „értelmes” ember számára a „zsidó” szinonimája! Persze kódolva, hogy megtévessze a jóhiszemű, jámbor lelkeket. Ám egy éles szemű szocialistát nem könnyű félrevezetni. Főleg, ha Orbán nemcsak ebben az „álcázott, de mégis egyértelmű” kiszólásában adta mérhetetlen antiszemitizmusának tanújelét, hanem akkor is, amikor csak Kun Bélát meg Rákosit említette név szerint a nemzetünkre rárontó baloldaliként, de a goj Kádárt már nem.
(Magyar Nemzet, 2005. augusztus 4.)

Tévhitek a klímáról: dolgok, amiket sokan rosszul tudnak