A Korrespondent internetes kiadvány szerint a „Bevezetés Ukrajna történelmébe” című tankönyv létrehozását még az előző kormány betervezte a 12 éves középiskolai oktatási rendszerre való áttérés miatt. Sztanyiszlav Nyikolajenko ukrán oktatásügyi miniszter elmondta, hogy az idén már megjelentek ezek az új ötödik osztályos tankönyvek. Ezekben mindössze 8 sorban írják le a 2004. évi elnökválasztást: két jelölt került be a második fordulóba, viszont az eredményt meghamisították, ezért újabb szavazásra volt szükség, amelyiken a jelenlegi államfő – Viktor Juscsenko győzött. Az ellenzék máris megvádolta az írókat a történelem egyoldalú bemutatásával, továbbá a „narancssárga forradalom” kifejezés használatával. A szerzők ugyanakkor aláhúzzák, hogy az elnevezés csak egyszer szerepel a tankönyvben, akkor is egy képaláírásként.
karpatinfo.org.ua

A Kondorosi Csárda még egy utolsó esélyt adott a rongálónak