Az augusztusi rossz idő – főként a Balatonnál és a Tiszatónál – ártott a belföldi turizmusnak. A külföldi vendégforgalmat illetően 2005 első félévében csaknem másfél millióan érkeztek a kereskedelmi szálláshelyekre, 70 százalékuk az Európai Unió országaiból, közülük is a legtöbben németek – közölte Galla Gábor, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója.
Mint mondta, Budapest változatlanul szárnyal, a Magyar Turizmus Rt. soha nem látott július-augusztusi szállodai foglaltságokat regisztrált, a wellness szállodák, a gyógyszállodák rendkívül jól teljesítettek. Észak-Magyarországról is jó hírek érkeztek – tette hozzá a vezérigazgató, aki úgy véli, folytatódik az a felfutás, ami a tavalyi év második fél évében elkezdődött.
Akik mégis külföldre vágynak, elsősorban Horvátországba, Görögországba, Törökországba, és Ausztriába utaztak. A határőrség adatai szerint július-augusztusban Letenyénél, Horvátország felé mintegy 600 ezren lépték át a határt. Röszkénél Szerbia és Montenegró felé mintegy 500 ezren, Nagylaknál Románia felé pedig több mint 400 ezren.
A Ferihegyi Nemzetközi Repülőtér júliusi-augusztusi átlépő személyforgalma több mint másfél millió fő volt, ez a tavalyi évhez képest mintegy 20 százalékos növekedést jelent.
(Forrás: Magyar Rádió)
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
