Gyurcsány édesanyja áttér a távfűtésre

Gyurcsány Ferenc édesanyja eldöntötte: gáz helyett ezentúl távhőt és villamos energiát használ.

Kamu Hírügynökség
2005. 09. 27. 11:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fia, Gyurcsány Ferenc őt érintő ellentmondásos nyilatkozatai alapján a miniszterelnök édesanyja eldöntötte: áttér a távfűtésre. A Kamu Hírügynökségnek elmondta: kellemetlennek érzi, hogy fia vele példálózik – hol azt a hitet kelti, hogy vacogva lesi a gázórán pergő számokat, hol pedig azt sugallja: a semmiben hiányt nem szenvedő asszony nem tud leszokni arról, hogy naponta megnézze a gázórát.

A kormányfő édesanyja hangsúlyozta: nem azért kötteti ki a lakásból a gázt, mert nem tudja fizetni a számlákat, de nem is azért, mert a távfűtést olyan olcsónak tartja – sőt. Mindazonáltal reméli, fia besegít majd az emelkedő rezsiköltségbe.

Szerettük volna megkérdezni fentiekről a kormányfőt is, de Gyurcsány Ferenc épp földet osztott egy kertészeti áruház előtt.

A Kamu Hírügynökség munkatársa egyébként úgy értesült, hogy a miniszterelnök minapi beszédének hatására az ország kisnyugdíjasai gyűjtést rendeztek a kormányfő édesanyjának, sőt, a honvédségtől beszereztek pár érmelegítőt, pokrócot, valamint tápanyagokban gazdag és energiát adó konzerveket is, de – tekintettel a kormányfő mai kijelentésére, illetve fenti élelmiszerek lejárt voltára – az összegyűjtött termékek nem romlandó részét inkább szétosztották a leginkább rászorulók, vagyis saját maguk között.

(Figyelem! A Kamu Hírügynökség tájékoztatja előfizetőit és olvasóit, hogy az álhírek minden valóságalapot nélkülöznek.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.