Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a benzin áfájának csökkentésével mintegy 10-12 forinttal lehet kevesebb az üzemanyag literjének ára. A kormányfő hangsúlyozta: a döntés miatt nem kell módosítani az idei költségvetést.
Hozzátette: azt is megvizsgálják, hogy milyen termékek áfatartalmát lehet mérsékelni 25-ről 20 százalékra. Gyurcsány Ferenc közölte: arra kérte a Mol Rt.-t, érvényesítse áraiban az áfacsökkentést, és tanúsítson mérsékletet árainak kialakításakor.
Az MSZP és az SZDSZ támogatja az áfacsökkentést
– Jó javaslatnak tartom az áfacsökkentést, ez az egyetlen megoldás, hiszen az európai pénzügyminiszterek tanácskozása elvetette a jövedéki adó mérséklését – nyilatkozta Podolák György, az MSZP gazdasági munkacsoportjának vezetője.
– A magyar gazdaságnak is, és a lakosságnak is az az érdeke, hogy amennyire lehet, kordában tartsuk az árakat – mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Hangsúlyozta: az SZDSZ az általános forgalmi adó üzemanyagok esetében történő előrehozott 5 százalékos csökkentész támogatja.
A Fidesz szerint a jövedéki adó csökkentése jelent csak hosszú távú megoldást
A Fidesz üdvözli a kormányfő bejelentését, de úgy véli, hosszú távon megoldást csak az üzemanyag jövedéki adójának csökkentése jelentene. Rogán Antal úgy vélte, az intézkedés nem terhelné meg jelentősen a költségvetést, és így további tíz forinttal mérséklődhetne a benzin ára. – Ha a kormány akarná, akkor 20-22 forinttal is csökkenteni tudná a benzin árát – mondta a nagyobbik ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese. Hozzátette: a kormány három hónap alatt jelentős pluszbevételeket könyvelt el a magas benzinár miatt, és ha ezeket a pluszbevételeket adná vissza az embereknek decemberig, akkor nem borulna fel a költségvetés, ez pedig az áfa és a jövedéki adó együttes csökkentését is lehetővé tenné.
Rogán Antal emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hónapokban mintegy 40 forinttal emelkedett az üzemanyag ára, és a benzin adótartalma a környező országok közül Magyarországon a legmagasabb.
MSZP: A Fidesz össze-vissza beszél
A Fidesz képviselői össze-vissza beszélnek – reagált fentiekre Kovács Tibor (MSZP) vasárnap délutáni közleményében. Mint írja: egyik nap a költségvetés hiányát kérik számon a kormányon, másnap pedig „korlátlan adócsökkentési javaslatok tömegével” állnak elő.
A frakcióvezető-helyettes tájékoztat arról is: az MSZP képviselőcsoportja a házszabálytól való eltérésre tesz javaslatot hétfőn a Parlamentben, hogy a T. Ház mielőbb megvitathassa a kormány kezdeményezését. „Bízunk benne, hogy az ellenzéki pártok is támogatják javaslatunkat, és egy hét múlva már zárószavazással fogadhatjuk el az adócsökkentést” – írja Kovács, aki frakciója nevében arra kéri az ellenzéki pártok képviselőit, hogy „ne próbálják megvalósíthatatlan, délibáb javaslataikkal félrevezetni a közvéleményt”.
Az MDF kifogásolja az adótörvény év közbeni módosítását
Az MDF javaslata, hogy ne adóztassák a jövedéki adót, hiszen a jövedéki adó még terhelt az áfával. A kisebbik ellenzéki párt szerint ki kellen venni az áfa-alapból a jövedéki adót, ami 103 forint, ezáltal 25 forinttal csökkenne a benzin ára – közölte Herényi Károly, majd hozzáfűzte: a Gyurcsány Ferenc által javasolt megoldás körülbelül a felét jelentené. Az MDF frakcióvezetője úgy véli: nem egészséges dolog év közben adótörvényeket módosítani.
Az autóklub a Mol árképzését hibáztatja
A Magyar Autóklub üdvözli a kormány döntését az üzemanyagok árának csökkenése érdekében előrehozott áfacsökkentésről, de továbbra sem ért egyet a Mol árképzésével. Kovács Kázmér, az autóklub jogi bizottságának elnöke a a Magyar Rádiónak kijelentette: az olajipari társaság tisztességtelen haszonra tesz szert. Mint magyarázta: a Mol nyersanyagvásárlása nem a nyugat-európai tőzsdén történik, ennek ellenére az árakat úgy számolja, mintha ott vásárolna kész üzemanyagot, és vasúton szállítaná Magyarországra. Ennek azért van jelentősége, mert a magyarországi feldolgozási költségek jóval olcsóbbak, hiszen a hazai átlagkereset az egyötöde a nyugat-európainak – hangsúlyozta Kovács.Az Autóklub egyébként már többször is a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult az ügyben.
A Mol Rt. azonnal érvényesíteni fogja az 5 százalékos áfacsökkentést a kútjainál – közölte Kántor Sándor, az olajtársaság kommunikációs vezetője. Mint mondta, a Mol felkészült, és azonnal végrehajtja a jogszabály-módosítást.
(Info Rádió, Magyar Rádió)