Mégis nagykoalíció Németországban?

Angela Merkel tiltakozása ellenére most olyan közel van a CDU/CSU és SPD nagykoalíció, mint 40 éve sohasem – írja a Der Spiegel szerzője, aki szerint a pártelnökök hétfői vitáját nézve mindenki tisztában volt azzal, hogy minél jobb eredményt ér el az SPD, annál kevésbé lehet majd nélküle kormányozni.

2005. 09. 14. 6:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindenki tudja, de senki sem meri kimondani, olyan közel van a nagykoalíció, mint 40 éve még sohasem – írja a Der Spiegel a németországi választások kapcsán. Ezen nem változtatnak a hétfői televíziós műsorban ezzel ellentétesen tett pártelnöki nyilatkozatok sem.

A hétfői este egyik meghatározó kijelentése volt: „Nem lesz nagykoalíció!”, fogalmazott Angela Merkel az adás végén. Pedig annak valószínűsége, hogy a két a CDU/CSU-SPD koalíciója fogja irányítani az országot, 40 éve nem volt olyan nagy mint most. (A kereszténydemokrata Kurt Georg Kiesinger vezetésével 1966-1969 között már kormányozta az NSZK-t nagykoalíció.) Hiszen a pártelnökök vitájában mindenki tisztában volt vele, minél jobb eredményt ér el az SPD, annál kevésbé lehet majd nélküle kormányozni.

A pártelnöki vitában láthatóan gondokat okozott Gregor „Robin Hood” Gysinek, hogy nem ő volt az egyetlen kelet-német. 15 évvel az újraegyesülés után egy kelet-német nőnek komoly esélye van arra, hogy kancellár legyen. Nem véletlen Gysi idegessége: egy sikeres kelet-német női kancellár sokkal veszélyesebb a PDS-re, mint az eddig az újjáépítésre költött összegek összességükben. Az utódpárt elnökének szerencsétlen és lapos jelszavai csak arra voltak jók, hogy a többi résztvevőre a neoliberalizmus címkéjét ragaszthassa. Korábban mindig a fasiszta veszély állt a küszöbön, most a régi szép elnyomorodási elméletet emlegette. Amit Gysi bemutatott az nem volt más, mint vulgármarxizmus. – Ez az ember nem a parlamentbe, hanem a múzeumba való – olvasható a lapban.

A hétfő esti adásban ketten is megpróbálták tetteiket történelmivé stilizálni. Reformok? „Én megtettem azt, amit önök nem”, mondja a kancellár őszintének látszó felháborodással. S a külügyminisztere századszor veszi elő az Irak bunkósbotot azt állítva, ha 2002-ben Stoiber lett volna kancellár, akkor most német csapatok állomásoznának az Eufrátesz és a Tigris partján. Az 1968-as generáció láthatóan már megint saját mítoszán dolgozik. A Stoiber vezette kormánynak ugyanúgy lehetősége lett volna a Bundeswehrt az iraki háborúból kihagyni, mint az a vörös-zöld koalíció tette. Stoiber semmivel sem lett volna inkább „háborús kancellár”, mint Schröder, aki a német katonákat szívesen küldte Afganisztánba és Koszovóba, ahol a koalíció szerint egyenruhás szociális munkásként tevékenykednek. A CSU elnöke Bagdad elfoglalása kapcsán a német nemet kevésbé dörgedelmesen adta volna elő és valószínűleg elkerülte volna, hogy az anti-amerikanizmust ismét felvegyék a német belpolitika eszköztárába.

Der Spiegel (spiegel.de)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.