Montoya remekült jött el a rajtnál, Räikkönen is tudta tartani a második helyet. A kezdetben vizes pálya körről körre szárazabb lett. A 11. körben Fisichella a gumifalnak csapódott, így kiszállt a versenyből. A versenygépek felzárkóztak a biztonsági autó mögé, a McLarenek pedig kijöttek a boxba kereket cserélni. Amikor a biztonsági autó elengedte a mezőnyt, Montoya, Villeneuve, Ralf Schumacher, Räikkönen volt a sorrend.
A 14. körben Sato belerohant Michael Schumacher Ferrarijába, így mindketten feladták a versenyt.
Villeneuve hibája és Ralf Schumacher kerékcseréje után Räikkönen már a második helyen autózott Montoya mögött. Montoya ismet meglátogatta a boxot, Räikkönen pedig óriási köröket futva annyi előnyz szerzett, hogy miután kiment tankolni, vissza tudott jönni az első helyre.
A két McLarennek állt a zászló, ám négy körrel a vége előtt a körhátrányban levő Pizzonia hátulról belerohant a kolumbiai autójába. A McLaren így nem vehette át a vezetést a kontsruktőrök versenyében, Alonsónak viszont ismét szerencséje volt, hiszen az ölébe hulló második hellyel karnyújtásnyira került a világbajnoki címhez.
A Belga Nagydíj végeredménye:
1. Raikkönen – McLaren-Mercedes 1h 30.01.295
2. Alonso – Renault + 28.394
3. Button – BAR-Honda + 32.077
4. Webber – Williams-BMW + 1:09.167
5. Barrichello – Ferrari + 1:18.136
6. Villeneuve – Sauber-Petronas + 1:27.435
7. R. Schumacher – Toyota + 1:27.574
8. Monteiro – Jordan-Toyota + 1 kör
9. Klien – Red Bull-Cosworth + 1 kör
10. Massa – Sauber-Petronas + 1 kör
11. Karthikeyan – Jordan-Toyota + 1 kör
12. Albers – Minardi-Cosworth + 2 kör
13. Doornbos – Minardi-Cosworth + 3 kör
Leggyorsabb kör: R. Schumacher, 1:52.177
Kiesetek a versenyből:
Fisichella – Renault 11. kör
Sato – BAR-Honda 14. kör
M. Schumacher – Ferrari 14. kör
Coulthard – Red Bull-Cosworth 19. kör
Trulli – Toyota 35. kör
Montoya – McLaren-Mercedes 41. kör
Pizzonia – Williams-BMW 41. kör
A világbajnokság állása
Pilóták:
1. Fernando Alonso 111 p.
2. Kimi Räikkönen 86 p.
3. Michael Schumacher 55 p.
4. Juan-Pablo Montoya 50 p.
5. Jarno Trulli 43 p.
6. Giancarlo Fisichella 41 p.
7. Ralf Schumacher 37 p.
8. Rubens Barrichello 35 p.
Kontruktőrök:
Renault 152 p.
McLaren-Mercedes 146 p.
Ferrari 90 p.
Egy kis számtan
Fernando Alonso második lett a Belga Nagydíjon, ezzel 25 pont előnye maradt a „Jégemberrel”, Kimi Räikkönennel szemben. Megnéztük, hogy a szeptember 25-én Sao Paulóban megrendezésre kerülő Brazil Nagydíjon mely esetekben biztosítja be a spanyol világbajnoki címét.
Fernando Alonso már Brazíliában világbajnok lesz, ha
• dobogóra állhat, azaz, az első három hely valamelyikén végez
• negyedik vagy ötödik lesz, Kimi Räikkönen pedig maximum második
• hatodik vagy hetedik lesz, Kimi Räikkönen pedig maximum harmadik
• nyolcadik lesz, Kimi Räikkönen pedig maximum negyedik
• nem szerez pontot, Kimi Räikkönen pedig maximum ötödik.
(BBC, faz.net, f1hirek.hu, MNO)
Büntetőjogi felelősséget is felvethet Ruszin-Szendi villaügye
