Rosszijszkaja Gazeta
Újabb, modernebb repülőgépek állnak hamarosan Oroszország vezetőinek a szolgálatába: „természetesen„ mindegyik orosz gyártmány lesz. Az újításra azért van szükség, mert a jelenlegi gépek már annyira korszerűtlenek, hogy a külföldre való utazás is olykor-olykor gondokba ütközik. A cikkből kiderül, hogy bár személyi edző és futópad nincs az orosz elnök magánrepülőgépén, Vlagyimir Putyin így is kiváló formába kerülhet egy-egy hosszabb utazás alkalmával a fedélzeten, hiszen a „szükséges” kondigépeket meg lehet találni az Il–69 nevezetű gépen. Az elnök egyik bizalmasa elmondta, hogy Putyin igen sportos ember, ezért a repülések során is szívesen mozog, így próbálja kihasználni minden szabadidejét. A gépen állítólag semmiféle különleges felszerelés nincs, ami védené az államfőt és személyzetét, de persze mindennel rendelkeznek, ami a repülés biztonságának biztosításához kell. A különgépet – és az ország többi első emberét – külön erre kiképzett szakemberek figyelik és védik a földről és a levegőből egyaránt. S mivel ezek a gépek diplomáciai védettséget élveznek, nem történhet meg, hogy bárki a földre kényszeríthetné őket.
Rian.ru
2006 mind a szociális, mind a gazdasági szférában a globális reformok éve lesz – jelentette be az ukrán államfő. Viktor Juscsenko keményebb fellépést ígért a koppucióval szemben és az ukrán emberek életszínvonalának emelkedését. Juscsenko leszögezte: sokat lehetne vitatkozni a honatyák magas fizetéséről, ám felesleges találgatni, ugyanis azért ilyen magas a bérük, mert így talán kevesebb lesz az esélye annak, hogy kenőpénzeket fogadjanak el. Az elnök szerint a narancssárga forradalom nem elhozta a korrupciót, hanem leleplezte. Mint mondta: ma a korrupció az első számú probléma az országban.
Viktor Janukovics egykori kormányfő, a Régiók Pártjának vezetője szerint a kormány nem foglalkozik az ország problémáival, éppen ezért mindenkinek meg kell értenie: a hatalom mindent megtesz majd márciusban majd annak érdekében, hogy meghamisítsa a választási eredményeket, az emberek nem választhatnak majd szabadon. Janukovics kijelentette, hogy egykori kormányfőként látja: az ország házigazdák nélkül maradt. – Mindennap látni, ahogy a hatalom és a kormány képviselői bejelentéseket tesznek, de nincs semmi fontos mondanivalójuk, csak a választásról beszélnek – mondta az exkormányfő. Korábban Viktor Janukovics és Julija Timosenko is az összefogás fontosságáról beszélt a parlamenti választásokra. Ahogy a Kárpátinfo is beszámolt róla, Timosenko kijelentette, hogy egyedül Viktor Janukovicsban lát konkurenst a jövő évi választáson.
Nezaviszimaja Gazeta
Az orosz földgázipari vállalat a Gazprom bejelentette, hogy felemeli a balti államokba exportált gáz árát. Ennek megfelelően ezer köbméter gáz 120-125 dollár körül fog mozogni, a korábbi 80 dollárhoz képest. A sorban Ukrajna sem lehet kivétel, az ukrán állam is világpiaci áron fogja kapni a földgázt. A Gazprom állítólag felajánlotta Ukrajnának, hogy tegyen árajánlatot az európai szerződéseknek megfelelően, vagyis szóba se kerülhet, hogy Ukrajna bármilyen kedvezményt is kaphatna. A földgázipari vállalat az idén 27 milliárd dolláros exportbevételre akar szert tenni a volt szovjet köztársaságokon (FAK) kívülre történő eladásokból, szemben a tavalyi 19,2 milliárd dolláros exportforgalommal. Az oroszok leszögezték: döntésükben szó sincs politikai indíttatásról.
A húsz legjobb film 2025-ből – 2. rész: egy csinos ügyvédnőt, egy öreg pilótát és pár vérszívó-gengsztert néztünk a legszívesebben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!