A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium intézményeire egyszerre jellemző a pazarlás és a nyomorúság, ezért a tárca a többi minisztériumnál is mintaként szánt intézménykorszerűsítési programjában racionális költséghatékony működést kíván megvalósítani. Az eddig tisztázatlan feladatmegosztást egyértelművé, a túl hierarchikus szervezetet pedig lapossá változtatnák.
A Világgazdaság birtokába jutott dokumentum szerint a 45 minisztériumi szervezeti egységet 30-ra csökkentenék, míg a tárca költségvetési intézményeinek száma a felére, vagyis 23-ra mérséklődne. A jelenlegi 46 intézménynél összesen 2800-an dolgoznak, idei költségük 75 milliárd forintot tesz ki, ám bevételük ettől tízmilliárddal elmarad, így ebben az esztendőben ennyit fordít rájuk a büdzsé. A tervek szerinr jövőre nulla forint lesz a költségvetési ráfordítás.
A gazdasági minisztériumhoz 20 jóléti intézmény (üdülő, oktatási központ) is tartozik, ezek összértéke 700 millió forint. Ezeket az intézményeket maximum az év három hónapjában használják, az évi ráfordítás 136 millió forintot tesz ki. Azonban emellett van arra is példa, hogy a liftet befalazták, hogy ne lehessen használni, mert az éves fenntartás költségeit nem tudják kitermelni. Máshol nincs fűtés, megint máshol fabarakkban dolgoznak, és az intézmény vezetője saját pénzén megy ki baleseti eseményhez, mert nincs benzinköltségre fedezet.
(Forrás: Világgazdaság)
A fiataloknak üzent XIV. Leó pápa + videó
