Jóllehet korábban mind a szocialisták, mind a liberálisok azt hangoztatták, mindössze 3, vagy csak 4-5 helyen indítanak közös jelölteket, egyre több olyan politikusról hallani, aki a két párt színeiben méretteti meg magát a jövő évi parlamenti választásokon. (Legutóbb abban állapodott meg a két párt, hogy Szegeden három körzetben közösen indítanak egyéni jelöltet, a szocialista Botka Lajos és Újhelyi István, valamint a szabad demokrata Sándor Klára személyében. Korábban megegyezés született két körzetben Kecskeméten a Fideszből kilépett polgármester, Szécsi Gábor (SZDSZ) és Balogh László (MSZP) indításáról, Szombathelyen pedig valószínűleg ismét a szabad demokrata Hankó-Faragó Miklós lehet közös jelölt.)
Hiller István ma az MTV Nap-kelte című műsorában elképzelhetőnek nevezte, hogy Kóka János gazdasági miniszter az MSZP és az SZDSZ közös jelöltje legyen a parlamenti választásokon. A szocialista pártelnök elmondta: az elmúlt napokban tudták meg, hogy Kóka János az SZDSZ színeiben képviselőjelöltként indul Budapesten. Az esetleges közös jelöltségről azonban hivatalos tárgyalásokat nem folytattak. A gazdasági miniszter pedig úgy nyilatkozott, hogy ezek a kérdések nem egyéni szinten, hanem a pártok között dőlnek el.
Kóka a főváros I. és II. kerületének választókörzetében méretteti meg magát, ahol korábban Mécs Imre volt a liberálisok jelöltje. A politikus azonban néhány héttel ezelőtt bejelentette: az MSZP listáján szerepel majd a szavazásokon, mivel az államfőválasztás idején az SZDSZ-szel ellentétesen szavazott, s a vitát nem tudták rendezni. Kuncze Gábor, a liberális párt elnöke szerint a gazdasági miniszter képes megjeleníteni a kisebb és olcsóbb állam eszméjét azokon az átszervezéseken keresztül, amelyeket tárcájánál végrehajtott, és azt várják tőle, hogy ezt ne csak a kampányban, hanem a jövőben is képviselje.
Kóka azt mondta: azzal a céllal vág neki a választási küzdelemnek, hogy ő nyer az első választókörzetben. A Hírszerző információi szerint a Kóka további politikai ambícióit támogató szabaddemokrata vezetők szabták neki feltételül, hogy induljon egyéni jelöltként, lépjen be a pártba és vállaljon nagyobb konfrontációt a liberális értékekért az MSZP-vel vagy akár Gyurcsány Ferenc kormányfővel is.
– Az első az volt, amikor a liberálisok miniszternek jelöltek, a második, hogy felkértek a gazdaságpolitikai program koordinálására, a harmadik, hogy elindulok egyéniben, a negyedik pedig az lesz, hogy belépek az SZDSZ-be – fogalmazott Kóka János, aki további terveiről szólva részleteket nem közölt, de nem cáfolta, hogy akár pártelnöki, akár főpolgármester-jelölti ambíciói lennének.
A Hírszerző úgy tudja, a milliárdos miniszter pártelnöki ambíciói megosztják a pártvezetést: határozottan támogatja utódjaként Kuncze Gábor mellett Magyar Bálint és Pető Iván is, Horn Gábor kampányfőnök véleménye azonban már ambivalensebb. Demszky Gábor addig nem hajlandó kiállni mellette, amíg a nyilvánosság előtt lebegteti a főpolgármester-jelöltséget, kifejezetten szemben áll vele viszont Fodor Gábor, a belső ellenzék volt vezetője. Könnyen elképzelhető, hogy a következő tisztújításon Kóka-Fodor-párharc lesz az SZDSZ vezetéséért – írja a Hírszerző.
Kóka saját magát a gazdaságpolitikában látja a legerősebbnek, önképe szerint az SZDSZ-ben ő testesíti meg a sikert, a versenyt, a versenyképességet és szabadságot. A miniszter azt is hozzátette: látja a liberális pártban az SZDSZ rendszerváltó generációját felváltó újhullámot, amelyből – önmaga mellett – Dióssy Gábor gazdasági államtitkárt, Sándor Klára ügyvivőt és Molnár Lajos kórházigazgatót emelte ki.
(Forrás: MTV Teletext, Magyar Hírlap, hírszerző.hu, MNO)
A fiataloknak üzent XIV. Leó pápa + videó
