Hol húzódnak a hit határai?

Száz évvel ezelőtt, 1905 decemberében fogadták el a laikus államról szóló francia törvényt, amely az állam és az egyház szigorú elválasztását rendelte el. Hazánkban a túlsúlyban lévő balliberális propaganda hatására széles körben elterjedt az a nézet, hogy Európában az egyház és az állam viszonyában csak ez az egyetlen modell létezik.

Hogy ez mennyire nincs így, azt is bizonyítja lapunk brüsszeli tudósítójának beszélgetése Louis-Léon Christiansszal, aki Belgium legpatinásabb egyetemén, a Leuveni Katolikus Egyetemen és Párizsban tanít jogelméletet és kánonjogot. Christians professzor számos egyéb feladata mellett a Nemzetközi Kánonjogi és Egyházi Konzorcium európai szekciójának főtitkára és az Európa Tanács tanácsadója.

– Professzor úr, kérem, hogy beszélgetésünk elején vázolja: Európában az egyház és az állam viszonyának hány modelljét ismerik?
– Kissé egyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy három fő modell létezik. Két szélsőséges és igen nagy számú „középmodell”. A szélsőséges modellek egyik végén találhatjuk az államegyházat, míg a skála másik végén az egyház és az állam teljes elkülönülésén alapuló formát találjuk, amit Franciaországban „laikus”, vagyis világi modellnek neveznek. A két szélsőséges alakzat között helyezkedik el az európai államok zöme. E közbenső modellhez tartozó országokban az egyház és az állam viszonya a történelmüknek megfelelően alakult ki.

Interjú a csütörtöki Magyar Nemzet 5. oldalán