A Pénzügyminisztérium (PM) júliusra 7,88 milliárd forint államháztartási (áht) többletet vár, az első háromnegyed évre pedig 1583 milliárd forint összegű hiányt.
Nem változtat korábbi 4-4,5 százalékos idei GDP-növekedési előirányzatán a PM, miközben a korábbi 2 százalékos átlagos infláció helyett 3,5 százalékos inflációt vár 2006 egészére.
Júniusban a korábban nyilvánosságra hozottaknak megfelelően az áht pénzforgalmi – önkormányzatok nélküli – deficitje 303,9 milliárd forint volt, az első féléves deficit pedig 1284,9 milliárd forintot tett ki, ami a módosított éves előirányzat 72,7 százaléka, a GDP 5,6 százaléka.
Tavaly júniusban az államháztartás kiadási többlete 150,4 milliárd forint volt, az első hat havi deficit 988,1 milliárdot tett ki, az éves előirányzat 96,6 százalékát.ű
Domokos László fideszes országgyűlési képviselő szerint lehet bűvészkedni a számokkal, de minden tekintélyes hazai és külföldi szakember arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyarország egyre mélyülő pénzügyi válságban van. Minden előrejelzés és a miniszterelnök korábbi nyilatkozata alapján jövőre ismét reálbércsökkenés elé nézünk. Ilyen 2004-ben volt utoljára.
(MTI)
Nem ért haza az iskolából Réka















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!