A rendőrség számára eddig ismeretlen személy által vezetett, szintén ismeretlen típusú és rendszámú – feltehetőleg egy kék – autó haladt Érd irányába, amikor egyszer csak elkezdte előzni az előtte, vele azonos irányban haladó járműveket. Az előzés során a főúton vele szemben, Érd felől Martonvásár irányába közlekedett egy Opel Astra, amelyet egy 36 éves tárnoki asszony vezetett. Hogy az ütközést elkerülje, lehúzódott a jobb oldali füves útpadkára, és fékezett, azonban elvesztette uralmát a jármű felett, és visszatérve az úttestre a gépkocsi bal hátsó ajtajával nekiütközött a főúton vele szemben közlekedő Ford Transitnak.
Szemtanúk elmondása szerint az ismeretlen gépkocsivezető továbbhajtott Érd irányába, majd a helyszíntől körülbelül 250 méterre lévő buszmegállóban félreállt. Az autóból két középkorú férfi kiszállt, az úttest közepén lévő terelővonalhoz mentek, és a baleset irányába néztek. Ezt követően azonban visszaszálltak az autóba, és továbbhajtottak Érd irányába. A balesetben az Opel Astrában utazó mind az öt személy megsérült. A gépkocsivezető és egy másik felnőtt utas könnyű, míg egy 4 éves és egy 10 éves kisfiú, valamint egy 11 éves kislány súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség további szemtanúk segítségét várja a székesfehérvári kapitányságon.
Két napon át korszerű haditechnikai eszközöket mutatnak be a Városligetben
