A demokratikus ellenzék hívei kiállnak a reformok mellett, támogatják az egészségügy, az oktatás, a közigazgatás átalakítását – tartalmazza az a kiáltvány, amelyet négy SZDSZ-es politikus írt alá.
Demszky Gábor, Fodor Gábor, Magyar Bálint és Pető Iván az MTI-hez kedden eljuttatott dokumentumban úgy fogalmaz: „mi, akik a demokratikus ellenzékben szerepet vállalva fordultunk szembe a letűnt előző rendszerrel (...), most hitet teszünk a rendszerváltás értékei, a demokratikus Magyarország és a szabad piacgazdaság mellett. (...) Valljuk: miközben Magyarországon a magánszféra sikeres, aközben az állami rendszerek többsége rosszul, a szocializmus alatt tanult beidegződések szerint működik. Ezért támogatjuk e rendszerek átalakítását: az egészségügy, az oktatás, a közigazgatás liberális reformját„.
A kiáltvány aláírói úgy ítélik meg: újra kormányzati céllá vált, hogy 2006 és 2010 között érdemi változásokra kerüljön sor a rosszul és pazarlóan működő, nagyobbrészt a szocializmusból megmaradt rendszerekben. Ezért – írják a dokumentum szerzői – kiállnak a reformok mellett.
„Mi, a kiáltvány aláírói ugyanakkor elítéljük azokat a politikai törekvéseket, amelyek populizmussal, demagógiával és megtévesztéssel csak önmaguk népszerűsítésével törődnek, s így nehezítik, hogy Magyarország sikeresebb, versenyképesebb ország lehessen” – írják a dokumentum szerzői, akik hozzáteszik: elítélik azokat, akik a demokratikus ellenzékre hivatkozva éppen a Kádár-rendszerben kialakult szokásokat védik. Elítélik továbbá azokat is, akik a rendszerváltás értékeit megcsúfolva bal- és jobboldali szélsőségekkel fognak össze populista célok érdekében.
A kiáltvány szerzői vallják: „a rendszerváltás örökségéhez ma nem a felfokozott hangulatú gyűlések, hanem az értelmes párbeszéd, a higgadt vita méltó. Ezért várunk mindenkit szeptember 23-án, a Városháza-parkban, a Liberálisok Házába, hogy szabadságról, versenyről, piacgazdaságról és szolidaritásról beszéljünk a demokratikus Magyarország és a szabad piacgazdaság híveivel„.
A Fidesz szombaton tette közzé a Jó reggelt, Magyarország! kiáltványát, amelyben tiltakoznak a „nyílt politikai hazugság” ellen. Az aláírók – Gál Kinga, Orbán Viktor, Németh Zsolt, Varga Mihály, Navracsics Tibor, Schöpflin György, Szájer József és Gyürk András – szerint 2006-ban, a rendszerváltoztatás óta először Magyarországon szervezett és nyílt politikai hazugság történt, hiszen „nyíltan hazudtak az embereknek megint, eltitkolták az ország valós helyzetét, korlátozták az igazság megismeréséhez való jogot, a tájékozódás szabadságát, ezzel pedig az állampolgárok demokratikus jogát a döntés szabadságához„. Mint írták, elítélik, hogy a politikai hazugságok árát a családokkal és különösképpen a magyar fiatalokkal fizettetik meg, és szeptember 23-ára a Hősök terére, „a magyar szabadság születésének helyszínére” hívnak mindenkit.
(MTI)
Megalázták a világbajnokot – kiderült a sokkoló vereség oka
