Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív német napilapban Konrad Schuller Romokban a narancsszínű koalíció című cikkében az állandónak tűnő ukrajnai politikai válsággal foglalkozik.
A dráma akkor kezdődött, amikor a szocialisták elnökükkel Olekszandr Morosz-szal az élen a kijevi Legfelsőbb Radában átálltak az ellenfél táborába. Mindenki meglepetésére a szocialisták, akiknek a már június végén aláírt koalíciós megállapodás szerint a parlament elnöki posztját Juscsenko pártjának kellett volna átengedniük, bejelentették Morosz jelöltségét. S Morosz győzött, annak a Régiók Pártjának a szavazataival, melyet nem sokkal korábban még a 2004-es csalások miatt kíméletlenül bíráltak. Morosz pártja szétesett, hiszen számos képviselője képtelen volt követni vezetője 180 fokos fordulatát. A narancsos koalíció e lépéssel romokban hever még azelőtt , hogy megkezdhette volna munkáját. A kijelölt miniszterelnök, Julija Tyimosenko csalódott és nem lát más lehetőséget, mint a parlament feloszlatását.
Morosz lépése mindenkit meglepett, s tettének motívumairól is csak
találgatások léteznek. Ő maga azt állította, hogy lépésével Juscsenko pártjának jelöltjének, Porosenkonak a parlamenti elnökségét kívánta megakadályozni. Az iparmágnás sokak szemében egy klasszikus posztkommunista oligarcha. Ez a magyarázat ugyanakkor kevéssé tűnik hitelesnek, mivel Porosenko csütörtökön, még a sorsdöntő szavazás előtt lemondott jelöltségéről. A leghitelesebbnek tűnő magyarázat szerint Morosz egyszerűen megragadta a lehetőséget, hogy egy megdöbbentő húzással megszerezze ezt a fontos tisztséget. A régiók pártja ebben azért támogatta – s lehet, hogy minden komolyabb ellenszolgáltatás ígérete nélkül –, mert nekik a narancsszínű koalíció szétesése ennyit megért.
Pénteken Kijevet a hektikus politikai tárgyalások jellemezték. Morosz kijelentette, hogy mindenféle koalícióról hajlandó tárgyalni. A Régiók Pártjának vezetője, Janukovics felbátorodott, és a narancsszínű koalíció sikeres szétverése után bejelentette, ha már egyszer létrejött a többség a szocialistákkal, akkor megcélozza a miniszterelnöki posztot. Most Kijevben minden lehetségesnek tűnik, a Legfelsőbb Rada kedden ül össze ismét.
Neue Zürcher Zeitung (nzz.ch)
A konzervatív svájci napilapban Georges Waser Bizalmatlanság, ellenszenv és félelmek című cikkében von kiábrándító mérleget a londoni merénylet évfordulóján a bennszülöttek és a brit muzulmánok kapcsolatáról.
A londoni kormány tavaly ősszel kezdeményezett egy széleskörű, nyilvános párbeszédet, melyben a különböz– Nagy Britanniában élő – muzulmán csoportokat kereste meg. A kezdeményezés első eredményei lehangolóak, a keresztények és muzulmánok közötti konfliktusok csökkentése érdekében kidolgozott 64 pontos ajánlásból csak kettőt kíván alkalmazni a közeledést célul tűző „Muslim task force„. A rendkívüli nyomás alatt dolgozó rendőrség hibái – mint a merényletek után nem sokkal tévedésből lelőtt brazil Jean Charles de Menezes története, vagy egy a közelmúltban egy razzia során a londoni elővárosban Forest Gate megsebesítette ártatlan lakosok esete – megerősítik a muzulmánokban ama érzést, hogy velük szemben nagyobb a bizalmatlanság, mint a jószándék, vagy a párbeszédkészség. S ezt a bizalmatlanságot csak növeli, hogy kudarccal végződött akciókért felelős rendőröket a közelmúltban üntették ki a „Companion of the British Empire” címmel.
A washingtoni székhelyű Pew Global Attitudes Project felmérése szerint a Nagy Britanniában élő muzulmánok a legpesszimistábbak, 62 százalékuk rossznak ítéli az iszlám és a nyugati vilg kapcsolatát.
Ennél is riasztóbb az a Timesban publikált felmérés, miszerint az 1,6 millió brit muzulmán 13 százaléka mártírt lát a július 7-i merénylet elkövetőiben, s 7 százalékuk bizonyos körülmények között elfogadhatónak tartja a civilek ellen elkövetett merényletet is.
Az évfordulóra időzítve megjelent John Tulloch könyve „One Day in July: Experiencing 7/7„ (Egy júliusi nap: 07.07-i tapasztalások) címmel. A Brunel Egyetemen média tanulmányokat oktató Tulloch július 7-én azon a vonaton ült, amelyen Mohammad Sidique Khan bombája robbant. A fején súlyosan megsebesült Tulloch a kórházban először csak keveset tudott olvasni, ezért elsődlegesen az újságokban megjelenő fényképeket, feliratokat és a képaláírásokat figyelte. Ezek manipulatív megjelenítését elemzi: miként manipulálta a sajtó a róla az Edgware Road állomáson készített fényképet.
Már július 18-án a Newsweek magazinban viszontláthatta magát a „Bloodied. Unbowed” felirat alatt (Véres, Megtörhetetlen), melyet úgy illesztettek egy Tony Blair szöveg mellé, hogy az azt sugalmazta: ez a véráztatta férfi töretlenül támogatja a brit miniszterelnök felhívását, miszerint bármi áron szálljanak szembe a terroristákkal. November 8-án, egy nappal a Blair kormány által benyújtott terrorellenes törvényről rendezett alsóházi szavazás előtt Tulloch képe ismét látható volt , most a hírhedt bulvárlapban, a Sun-ban. Az aláírás úgy hangzott „Tell Tony He's Right„ (Mondd el, Tonynak igaza van). Őt, aki mindig is ellenezte az iraki inváziót, a közvélemény előtt, mint Bush és Blair politikájának támogatóját ábrázolták.
A merényletek óta a Guardian kiderítette: egy számítógépes szakértő felhívta a rendőrség figyelmét a Beeston-i elkövetők, Sidique Khan és Shezad Tanweer által is gyakran látogatott Iqra iszlám könyvesboltra és az ott uralkodó radikális nézetekre. A rendőrség azonban nem reagált a bejelentésre. A londoni merénylet után, amikor a televízióban feltűnt Khan, a brit közvélemény megdöbbenéssel reagált: az a férfi, aki az iraki háború és Tony Blair ellen szónokolt, a mindenki által ismert Yorkshire-i tájszólást beszélte.Amit a brit rendőrség és a közvélemény is alig volt képes megérteni, hogy Nagy Britannia számos olyan muzulmán hazája, akinek a szíve elsődlegesen saját hittestvéreiért dobog.
origo.hu
Folyamatosan szivárog a klór Sajóbábonyban
