A rendőrök szerint jogszerű volt a fotós megbilincselése

Törvényes és jogszerű volt a Népszava fotóriporterével szembeni rendőri intézkedés – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója kedden, sajtótájékoztatón. A napilap főszerkesztője felháborodásának adott hangot a történtekkel kapcsolatban.

MNO
2006. 08. 02. 13:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az országos napilap hétfői számában arról számolt be, hogy hivatásos fotóriporterét bilincsbe verve vitték el a rendőrök a hét végén a zamárdi strandról, mert a strandolók panaszai alapján azt hitték róla, hogy pedofil képeket készít.

Horváth József közölte: a rendőrség további eljárásig lezártnak tekinti az ügyet. Mint mondta, jelenleg nincs tudomása arról, hogy a történtek miatt bárki is feljelentést tett volna a rendőrségen vagy az ügyészségen. Egyúttal azonban arra is kitért, hogy a rendőrök „nem kellő alapossággal és körültekintéssel jártak el„ az intézkedés során. Nem vették fel a bejelentő adatait, s nem vették jegyzőkönyvbe az általa elmondottakat, továbbá úgy vélte: mutathattak volna „nagyobb empátiát” az intézkedés alá vont személlyel szemben. E miatt feltehetően fegyelmi eljárás indul ellenük.

Erre a rendőri intézkedésre nem került volna sor, ha az intézkedés alá vont személy együttműködő, a rendőri felszólításra igazolja magát – mondta a közbiztonsági igazgató. A Népszava fotóriportere azonban azt állítja, a helyszínen módja sem volt igazolnia magát.

A közbiztonsági igazgató tájékoztatása szerint a Népszava fotósa a kapitányságon már „együttműködő, korrekt magatartást tanúsított„, kihallgatása során igazolta magát, elmondta, hogy milyen céllal készített fotókat. Ezt követően, s miután a felvételek ellenőrzése során bebizonyosodott, hogy egyetlen egy kép sem készült meztelen gyerekekről, a férfit elengedték – tette hozzá. Megjegyezte: a Népszava fotósa akkor a rendőri intézkedést ellen nem tett panaszt.

A Népszava hétfőn azt írta: az eset miatt a Magyar Újságírók Országos Szövetségéhez (MÚOSZ) s az illetékes ombudsmanhoz fordul, valamint feljelentést tesz az ügyészségen. A MÚOSZ elnöke még aznap tiltakozását fejezte ki az ügy kapcsán, s a történtek miatt Bene László országos rendőrfőkapitányhoz írt levelében tájékoztatást kér, egyúttal felajánlotta a szervezet jogi képviseletét egy esetleges jogi eljárás során.

„Ez nem vizsgálat, hanem önigazolása annak, ami nem menthető” – nyilatkozta a történteket felháborítónak nevezve Németh Péter, a Népszava főszerkesztője szerdán az MTI-nek. „Egészen biztos, hogy további lépéseket tesz a Népszava, és – remélem – az egész szakma is„ – tette hozzá.

(hirado.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.