Alkotmánybírósághoz fordul a PDSZ

Alkotmánybírósághoz fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a közelmúltban módosított közoktatási törvény miatt, az érdekvédők többek között kötelező óraszámon felül, külön díjazás nélkül elrendelhető két órával kapcsolatos szabályozást kifogásolják – közölte Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke csütörtökön az MTI-vel.

MNO
2006. 08. 03. 12:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A PDSZ szerint a pedagógusoknak a kötelező óraszámon felül,
külön díjazás nélkül elrendelhető két óra sérti az egyenlő munkáért
egyenlő bér elvét. Lesznek olyan pedagógusok, akik ugyanazért a
bérért többet lesznek kénytelenek dolgozni – mondta.

Az érdekvédők szerint sérül az az alkotmányos elv is, amely
kimondja, hogy a munka mennyiségének és minőségének megfelelő
díjazást kell biztosítani.

Aggályosnak tartják azt a pontját is a törvénymódosításnak, amely kimondja, hogy a kötelező órába nem számít majd be az olyan
tanítási időn és iskolán kívüli tevékenység, amikor a pedagógust
osztályával együtt például önkormányzati ünnepségre rendelik ki, s
ezt később le kell dolgozni. Erről semmilyen egyeztetés nem történt
– mondta Kerpen Gábor.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.