Az Orbán-kormány volt közlekedési minisztere szerint a vasút ügye nem egy vállalati ügy, nem pusztán közgazdasági vagy pénzügyi kérdés, hanem nemzeti ügy, ezért a Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy ezt ennek megfelelően kezeljék. A Fidesz a vasút ügyében a nyugat-európai gyakorlat követésére szólítja fel a kormányt, és szorgalmazza a jogalkotói lépések konszenzusos megtételét – szögezte le a politikus.
Az alapvető célt a Fidesz a személyszállításnál döntően nem az üzleti eredményben, hanem abban látja, hogy a magyar adófizető polgárok adóforintjaiból fedezett közszolgáltatási térítésért a Magyar Vasút megfelelő színvonalú szolgáltatást nyújtson. Ezért a Fidesz kész részt venni minden olyan konszenzus kialakításában, amely ezt az ügyet szolgálja, ugyanakkor nem nyújt továbbra sem segédkezet a probléma olyan látszatmegoldására, hogy ami nincs, azzal nincs baj – fogalmazott Fónagy János.
Kiemelte, hogy a magyar vasút kritikus helyzetben van, nagyon jelentős hitelállománnyal is működésképtelen, ugyanakkor alapvető nemzeti érdek és állami kötelezettség a magyar vasúthálózat, valamint az európai fővonalak fenntartása és megfelelő színvonalon való működtetése.
A koncepció hiányát mutatja az, hogy sem a vasúti törvényt megelőzően, sem annak alapján nem készült Magyarországon átfogó közlekedési, és azon belül vasúti koncepció. Következésképp nincs mihez igazodni például a 28 mellékvonal megszüntetésének ügyében – mondta el Fónagy János. Hozzátette: hiányzott az egyeztetés az érintett önkormányzatokkal, a közúti közlekedési vállalatokkal, és magával a szakmával is; a kapkodás és az anarchia jeleit mutatják az intézkedések. Végezetül megjegyezte: az utólagos egyeztetéssel lehet még korrigálni, de a nemzeti konszenzust ez nem fogja pótolni.
fidesz.hu
Volt fradisták szeretnék a zöld-fehérek vesztét a BL-ben
