A rendőrség közleménye szerint eredményes volt a közlekedési akciójuk, mert az elmúlt három évben augusztus első hétvégéjére a mostaninál több, 13-14 halálos baleset jutott. A rendőrség közleményében arra is figyelmeztetett, hogy a külföldi vendégmunkások forgalmának növekedése és a Forma-1 Magyar Nagydíjra igyekvők közlekedésének segítése megnehezítette a rendőrök munkáját.
Az időjárás azonban a rendőröknek kedvezett, mert ezen a hét végén a rossz idő miatt kevesebben indultak el a fővárosból a Balaton felé. Így torlódások, fennakadások az M7-es autópályán nem voltak.
A közlemény szerint a Mogyoród felé igyekvőknek sem kellett órákat várakozniuk torlódás vagy baleset miatt. „A szabályok maradéktalan betartásával, nagyobb körültekintéssel és figyelemmel a balesetek jelentős része megelőzhető lenne” – tartalmazza a közlemény.
A rendőrség a hét végi közlekedési akció részletes adatairól hétfőn ad bővebb tájékoztatást. A fokozott hétvégi ellenőrzések szeptember végéig folytatódnak.
MTI
Több mint tíz év után ismét hazánkban koncertezik a hardcore banda, amely egy önvezető autó halálos balesetéről írt albumot
