Landis doppingolt, a B próba is igazolta

A B próba is pozitív eredményét hozott, és bizonyította a szabálytalanul magas tesztoszteronszintet Floyd Landisnél, a Tour de France országúti kerékpáros körverseny győztesénél - jelentette be a sportág nemzetközi szövetsége.

MNO
2006. 08. 05. 11:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A B próba eredménye után az amerikai versenyzőt várhatóan megfosztják elsőségétől – ő lesz a francia viadal történetének első bajnoka, akit utólag diszkvalifikálnak -–, a nemzetközi szövetség pedig két évre eltiltja. A Tour győztese valószínűleg a másodikként zárt spanyol Oscar Pereiro Sio lesz.

Landis csapata, a Phonak a bejelentés után máris közölte, hogy szerződést bont vele. „Landis vétett a klub etikai szabályzata ellen, ezért menesztjük. Különböző fórumokon megpróbálja majd bizonyítani igazát, de ebben a harcban a csapat már nem vesz részt„ – áll a Phonak közleményében.

Az ártatlanságát hangoztató 30 éves sportoló korábban már jelezte: ha bűnösnek nyilvánítják, a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordul, és esetleges eltiltása után is folytatni akrja karrierjét.

Az amerikai versenyző az A próba pozitív eredményének közzététele óta azzal védekezett, hogy a magas tesztoszteronszintet a szervezete produkálta, annak nincs köze doppingszerhez.
(InfoRádió)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.