A politikus ezt azzal indokolta, hogy a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség saját választói bázisának erősítése érdekében a felhívásban a szociális kérdések helyett ideológiai kérdésekre helyezi a hangsúlyt.
A Fideszhez hasonlóan a Munkáspárt is úgy véli, hogy ma Magyarországon szervezett és nyílt politikai hazugság folyik – mondta, hozzátéve: a hazugságok politikája sérti mindannyiunk érdekeit.
Thürmer Gyula szerint soha nem látott áldozatokat várnak el tőlünk, a dolgozó emberektől, miközben nem mondják meg az igazat az ország valós helyzetéről, és demokráciáról beszélnek, miközben az embereknek nincs semmilyen érdemi beleszólásuk sorsuk eldöntésébe.
MTI
Távozott a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke
