Para-Kovács Imre: Aztán ha az önkormányzati választásokon a szocialisták és a szabad demokraták mégis elhasalnak, a kampányfőnökök csak rámutatnak a sarokban heverő homokzsákra, és közlik a vezetőkkel, hogy ő a felelős mindenért, de már bizony ki is rúgták. A homokzsák meg csak hallgat, tudja ő, hogy lebukott. Olvasom a hírt: „Több tízezer homokzsák fekszik gazdátlanul a Bécs–Budapest vasútvonal mellett, Szőny térségében.” Az Uno.hu arra gyanakszik, hogy az árvízi védekezés után maradtak ott, de én pontosan tudom, hogy ez nem igaz. Hírét vették, hogy mi készül ellenük, és most menekülnek, csordákba verődtek, és megkísérlik még időben elhagyni a határt. Ők megtehetik, tudnak valamit, amire minden országnak szüksége van.
(Magyar Hírlap, 2006. augusztus 8.)
Belefáradtak az emberek a baloldali ideológiába
