A verespataki nemesfém bányához a román kormány még nem adott hozzájárulást, a bányavállalat viszont intenzív reklámkampányba kezdett Romániában, hogy meggyőzze a lakosságot a létesítmény hasznosságáról – mondta Persányi Miklós a kormányszóvivői tájékoztatón.
Persányi Miklóst Románia budapesti nagykövete tájékoztatta arról, hogy jelenleg is tart a bánya hatásvizsgálati eljárása. Ennek keretében augusztusban 14 romániai városban tartanak közmeghallgatást. Magyarország is részt vehet az erre vonatkozó nemzetközi egyezmény alapján a hatásvizsgálati eljárásban, ennek keretében augusztus 28-án Szegeden lesz közmeghallgatás. A miniszter elmondta: javasolta a nagykövetnek, hogy augusztus 29-én Budapesten is tartsanak közmeghallgatást az ügyben.
A környezetvédelmi miniszter tájékoztatása szerint Románia budapesti nagykövetének azt is kifejtette, hogy szerinte Románia számára is jobb lenne, ha a projekt nem valósulna meg. Rámutatott: Magyarország legfőbb érdeke a határon átterjedő környezeti hatások megelőzése, a nagybányaihoz hasonló környezeti katasztrófák elkerülése.
Verespatakon már 2000 éve folyik aranybányászat, de az új bánya olyan ciános technológiát használna, mely veszélyt jelenthet a környezetre, sőt a folyók útján még Magyarországra is. A beruházó 15 éve alatt 300 tonna aranyat akar kitermelni, ami a miniszter szerint hatalmas nyomokat a tájon.
A környezetvédelmi miniszter az MTV ma reggeli műsorában kifejtette, az Európai Unió számára sem közömbös a kérdés, közbelépni ugyanakkor viszont csak akkor tudna, ha az aranybánya működése európai jogot sértene.
A Fidesz a verespataki aranybánya ügyében „teljes mellszélességgel” kiáll a kormány mellett, mert meggyőződésük szerint sem szabadna engedélyeznie a román kabinetnek a beruházást. Ez nemcsak magyar, hanem európai ügy is – fogalmazott Nagy Andor ellenzéki képviselő.
(MTI)
Távozott a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke
