Rockenbauer Antal: Azoknak a szerencséseknek, akik már a luxuskategóriába esnek, és összjövedelmük a hatmilliót is meghaladja, további négy százalékot kell fizetni, tehát lényegében nyugdíjukból már 31 százalék lesz az elvonás. Az államháztartás hiányát szívükön viselő politikusaink nyilván úgy gondolják, hogy néhány százezer forint többletteher nem lehet sok azoknak, akik a nyugdíj mellett még tovább dolgoznak. Talán nem értesültek róla, hogy a legtöbb családban minden fillér számít, és nagyon kevesen vannak, akik megtakarításra is képesek. Nem tudják, hogy legtöbben már eddig is a rendelkezésre álló jövedelemnél többet költöttek, sőt sokan meggondolatlanul bankhitelt is vettek fel autóra, lakásra, utazásra. Nem tudják elképzelni azoknak a sorsát, akiket egyszerre szorítanak a megugró kiadások és a 10-15 százalékkal csökkenő jövedelem, ami oda vezet, hogy nem lesznek képesek törleszteni adósságukat, és odaveszhet az ingóságuk, sőt akár a lakásuk is.
(Magyar Nemzet, 2006. augusztus 8.)
Belefáradtak az emberek a baloldali ideológiába
