Neue Zürcher Zeitung (nzz.ch)
A konzervatív svájci napilapban Felix Philipp Ingold Klónozott Nobel-díjas című cikkében foglalkozik a Solohov körüli vitával. Mihail Solohov, a szovjetirodalom klasszikusa, a Szovjetunió hőse annyi tiszteletet és elismerést kapott, mint egyetlen más kollégája sem. Megalakítása, 1934 óta tagja volt a szovjet írószövetség elnökségének. 1936-tól haláláig a Legfelsőbb Szovjet képviselője, 1939-től a pártkongresszusok küldöttje, egy ideig a Központi Bizottság tagja volt. Milliós példányban kiadott műveit számtalan elismeréssel, közte Sztálin-, Lenin és Állami-díjakkal is elismerték. A nómenklatúra tagjaként élvezett privilégiumaival nemcsak irodalmi teljesítményét honorálták, hanem a pártsajtóban közölt harcos megnyilatkozásait, vonalas kongresszusi beszédeit, vagy éppen a külső és belső ellenséggel folytatott vitáit.
Amikor Solohov 1965-ban megkapta a Nobel-díjat, akkor hosszabb ideje már nem produkált irodalmilag értékelhető művet és alkotói blokádja egészen haláláig tartott. Hírneve szinte kizárólag az 1928 és 1940 között publikált Csendes Donra épült, melynek szövegét később többször is módosították az éppen aktuális pártirányvonalnak megfelelően.
Nem kisebb valaki, mint Alexander Szolzsenyicin volt az, aki már 1974-ben határozottan kimondta az addigi pletykákat, miszerint Solohov a polgárháborús eposzt, a Csendes Dont nem maga írta, hanem nagyrészt a kozák katonaíró, Fjodor Krjukov publikálatlan kéziratából másolta.
A legfrissebb publikációk alapján megállapítható, hogy a Solohov ügy kapcsán korszakos irodalmi csalással állunk szemben. Nyilvánvaló, hogy Mihail Solohov, akit gyakran a nyilvánosság előtt mint a proletár Tolsztojt emlegettek, egy műveletlen, teljességgel tehetségtelen szerző volt, akit már korán beszervezett a GPU, akit felkészítettek a nagy író és a párttollnok szerepére. A GPU (tehát nem Solohov) tette Krjukov hagyatékát egy szinte mennyiségében és minőségében kimeríthetetlen forrássá. A kozák író szövegeibe idegen irodalmi anyagot is beépítették, így alkotva meg egy koherens, a szovjet irodalom számára példás életművet. Az a tény, hogy Solohov szövegeiben kimutathatóak többek között olyan szerzők, mint Mihail Bulgakov és Andrej Platonov írásainak felhasználása, akik nevét a Szovjetunióban szinte kiejteni sem volt szabad, teszi még bizarrabbá a történetet.
A Solohov név sokkal kevésbé jelentett egy létező személyt és műveit, mint egy alaposan kidolgozott irodalompolitikai projektet, mely az állítólagos „szerzőnek” egyedül azt a megalázó szabadságot engedélyezte, hogy idegen szövegeket publikálhatott saját neve alatt. Ezeket viszont a nyilvánosság előtt sajátjaként kellett képviselnie.
Leipziger Volkszeitung (lvz-online.de)
A szászországi napilap A kormány elfogadta az eltűnt NDK vagyonnal foglalkozó jelentést címmel tudósít az egyik utolsó, az újraegyesülést lebonyolító hivatal felszámolásáról. Az elrejtett kelet-német állami vagyon után nyomozó bizottság, mely 16 esztendős fennállása alatt behajtott 1,6 milliárd eurót, mindeközben összesen 130 millióba került. Ez olvasható ki abból a zárójelentésből, melyet a berlini szövetségi kormány szerdai ülését elfogadott. Az NDK pártjainak és tömegszervezeteinek vagyonát felülvizsgáló független bizottságot – ez volt a szervezet hivatalos neve – az év végén hivatalosan is felszámolják. A vagyon jelentős részére Németországban bukkantak- nyilatkozta a bizottság titkársága. Az elmúlt években azonban megerősítették a külföldi kutatást, főként Magyarországon, Luxemburgban, Liechtensteinben, Ausztriában és Svájcban. Többek között a bizottság foglalkozott az egykori NDK kereskedelmi cég, a Novum vagyonának ügyével, mely a szövetségi közigazgatási bíróság döntése szerint nem volt más, mint egy NSZEP üzem. A bizottság által megtalált pénzből elsődlegesen az tartományok részesültek. A záró beszámolót megkapják a Bundestag képviselői, majd az interneten nyilvánosságra hozzák.
Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív német napilapban Jörg Bremer Arrogáns hadseregvezetés című, jeruzsálemi keltezésű cikkében foglalkozik az izraeli felelősök kutatásával. A katonák hazatértével drámaian nő a saját hadvezetés bírálata, egyesek a kormány lemondását követelik. A tények szerint az izraeli hadsereg nem vesztett a második libanoni háborúban, de az izraeli várakozásoknak képtelen volt megfelelni. Mivel Irán, a Hezbollah szövetségese nemsokára atomfegyverrel rendelkezik, s képes lesz az egész térséget lángba borítani, ezért egyre többen Izraelben stratégia- és vezető- váltást követelnek. Pontosan nem tudható, hogy a helyzet dramatizálásában mennyi az érdekelt izraeli sajtó szerepe. Míg az ellenőrző pontokon és megszállt területeken a palesztinok ellen gyakran megalázó ténykedésüket bíráló katonák esetében a tábornokok és a politikusok általában összetartanak, addig most minden rangú harcos kritizál.
Nyílt levélben bírálták egy tartalékos brigád katonái és tisztjei parancsnokaik vezetésképtelenségét: határozatlanságuk passzivitásként jelentkezett az elmulasztott támadási tervekben és az elmaradt harci feladatokban. A háborús cél pontos meghatározása elmaradt és a harci cselekmények közepette is változott.. A lándzsahegy-brigád levele újfajta kihívást jelent a hadvezetés számára, hiszen az alakulat katonái készségesen követték behívásukat abban a hiszemben, hogy igaz ügyért, Izrael polgárainak védelméért kockáztatják életüket.
Most viszont azzal a szorongató érzéssel kell szembenézniük, hogy a felettünk elhelyezkedő rangokban elégetlen előkészület, komolytalanság, az előrelátás hiánya és a képtelenség racionális döntések meghozatalára uralkodik, ami felveti a kérdést: bennünket a semmiért mozgósítottak? A levél azzal a felhívással ér véget, hogy elkerülhetetlen egy, az állami bizottság által végrehajtott alapos és mély vizsgálat. Csak így orvosolható a harcoló egységek és a magasabb rangúak között meglévő bizalmatlanság.
Ezt egészen másként látja ezt Ari Savit, a Moszad korábbi igazgatója. A Maariv című lapban úgy fogalmazott: Tekintettel az iráni veszélyre Izrael nem engedheti meg magának ezt a luxust. Évről-évre nem ragadhatunk bele a mocsárba addig, amíg az kiszárad.
Dan Halutz vezérkari főnök kénytelen volt Givat Olganál végighallgatni a katonák szemrehányásait.
Katonáim többé nem bíznak a magasabb parancsnokokban- idéz a Yediot Ahronot egy zászlóaljparancsnokot. A legutóbbi háborúban hiányos volt a felszerelés, rossz volt az utánpótlás, gyakran még az étel és a víz is hiányzott. A katonák víz hiányában voltak kénytelen számos kilométert megtenni, gyakran a dehidratáció állapotában, csak azért, hogy sebesült bajtársaikat megmenthessék, nyilatkozta egy tiszt. A másik azt panaszolta: hogyan lehet 2006-ban megnyerni egy háborút 2002-es felderítési eszközökkel?” Két tartalékos addig nem mozdul a miniszterelnöki hivatal elől, amíg Olmert nem távozik. Néhány tucatnyian csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez, miként a Yediot Ahronot lap fogalmaz: Olmert és Perec eljátszották a nemzet bizalmát, s homlokukon viselik Káin jelét. Nincs más választás, mint a kormány leváltása.
Az amerikai rabbitanács (RCA) ugyanakkor a következő háborúban azt kívánja, hogy jobban felszínre kerüljön a zsidó hozzáállás: a mi hagyományos érzékenységünk azt mondja nekünk, hogy nem helyes katonáink életét kockáztatni, azért hogy így minimalizáljuk a másik oldal civil veszteségeit.
Tsfanya Drori rabbi a Jerusalem Post szerint konkrétabban fogalmazott. A hadsereg szemére azt vetette, hogy felvették a keresztény morált: az antiszemiták azt követelik, hogy a keresztény erkölcsöket használjuk, miközben ellenségeink úgy viselkednek, mint a barbárok. – fogalmazott. Dov Lior rabbi a telepes tanács részéről úgy fogalmazott: a keresztény erkölcs minden válfaja gyengíti hadseregünk, nemzetünk szellemét és katonáink életébe kerül.
origo.hu
Itt van az "agyhalottnak" nevezett EP-képviselő válasza Magyar Péternek
